A korán kelés így lesz egyszerű

A nyári szünidő hamarosan véget ér és elkezdődik az iskola, ami azt jelenti, hogy sok családnak kell majd újra kifejezetten korai időpontban felkelnie. Ez sokaknak gondot okoz, de vannak olyan trükkök, amelyekkel megkönnyíthetjük a dolgunkat.

Alapvetően két módszer kínálkozik a probléma kezelésére: vagy megpróbáljuk lerövidíteni a reggeli teendők időtartamát, hogy kicsit tovább aludhassunk, vagy megkönnyítjük az ébredés folyamatát. Mindkettőhöz kulcsfontosságú a tervezés. Lényeges, hogy amit csak lehet, próbáljunk már előző este elvégezni a reggeli teendők közül, hogy reggelre már kevesebb feladat maradjon. Minden perc, amelyet így megspórolunk, hozzáadható az alvásidőhöz, ráadásul nem kell félnünk attól sem, hogy félálomban matatva elfelejtünk valami fontosat.

korán kelés
EGY KIS TERVEZÉSSEL JELENTŐSEN MEGKÖNNYÍTHETJÜK A REGGELEINKET. Fotó: Getty Images

Amit lehet, készítsünk elő már este

Készítsük ki előre a másnapi ruhánkat, csomagoljuk el még este az ebédünket. Reggelit is készíthetünk előre, hogy aztán ébredéskor már ezzel se menjen az idő, és már csak a teánkat vagy kávénkat kelljen megcsinálnunk. A gyerekek iskolatáskáját, uzsonnáját is pakoljuk be még lefekvés előtt. Érdemes a zuhanyzást is estére időzíteni, de vannak, akik számára ez szerves része a reggeli rutinnak – ez utóbbi esetben az erre szánt időt mindenképpen kalkuláljuk bele a reggeli teendőink közé.

A reggeli legyen egyszerű, például egy éjszakán át tejben ázó zabpehely, amely reggelre finom kásává puhul, vagy egy egészséges muffin, esetleg chiapuding, amely szintén elkészíthető előző este, valamint egy üvegben, dobozban akár magunkkal is vihetjük. Este feküdjünk le olyan korán, amilyen korán csak tudunk, ha másnap hajnalban kell kelnünk. Kutatások igazolják, hogy már az is rengeteget számít, ha akár csak 15-20 perccel is sikerül tovább aludnunk.

Alkalmanként bárkivel megeshet, hogy nem tudja magát kellően kipihenni az éjszaka folyamán, ami önmagában egy kellemetlen, de lényegében még ártalmatlan probléma. Ha azonban a kialvatlanság tartósan megveti a lábát az életünkben, annak igen súlyos következményei lehetnek .

Így lesz pihentető az alvás

Ahhoz, hogy az alvással töltött idő valóban pihentető legyen, fontos, hogy lefekvés előtt 5-6 órával már ne igyunk semmit, amiben koffein van, mert az élénkítő hatóanyag megzavarhatja az alvási ciklust. Szintén kerülendő az alkohol, mivel dehidratálja a szervezetet, emiatt nem tudunk tőle megfelelően pihenni, a reggeli ébredéskor pedig sokkal rosszabbul fogjuk érezni magunkat. Egy korán kezdődő nap előestéjén a legjobb ital valami probiotikus, például kombucha, esetleg 100 százalékos, vízzel hígított gyümölcslé, valamilyen gyógytea, vagy – ha elmegyünk valahová – egy alkoholmentes gyümölcskoktél.

A reggeli teendők időzítésénél ne csupán magunkkal, hanem a családtagokkal is számoljuk, ha közösen ébredünk. Még este osszuk le az olyan feladatokat, mint a kávéfőzés, a kutyasétáltatás és hasonlók, hogy reggel mindenki tudja, mi a teendője. Így biztosak lehetünk benne, hogy a lehető legtovább maradhatunk ágyban, és nem kell semmivel sem kapkodnunk, akármilyen korán is fog csörögni a vekker.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +5 °C

Északnyugat felől fokozatosan csökken a felhőzet, így az ország északi felén döntően gyengén felhős napos idő várható, míg délen, délkeleten maradhatnak tartósan felhős körzetek is. Délnyugaton a déli órákig helyenként még eshet, ezt követően csapadék nem valószínű. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkülhet.A hőmérséklet délután 13 és 19, késő este általában 7, 13 fok között várható. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!