Tüdődaganat miatt kell műteni XIV. Leó pápát: ezt jelentheti a diagnózis

Korai stádiumú csomót fedeztek fel XIV. Leó tüdejében. A pápát a következő napokban meg fogják operálni.

„A közelmúltban egy orvosi vizsgálaton csomót találtak a tüdőmben. Nagyon korán sikerült felfedezni. Az orvosok szerint tanácsos lenne beavatkozni, és a tanácsukat követve alávetem magam a műtétnek. Az operáció a következő napokban esedékes” – jelentette XIV. Leó pápa a vasárnap déli Úrangyala imádság során. A 71 éves, 2025-ben megválasztott, amerikai származású pápának nincsenek korábbról ismert egészségi problémái. Aktív életmódot folytat, rendszeresen úszik és teniszezik.

XIV. Leó pápa a déli Úrangyala imádság 2026. október 11-én
Fotó: Getty Images

XIV. Leó pápa tüdődaganata: ezt jelentheti

Mint azt a Reuters hírügynökség írja, az Amerikai Mellkasgyógyászati ​​Társaság becslései szerint a tüdőn képződő csomók kevesebb mint 5 százalékáról derül ki, hogy rosszindulatú, így az esetek többségében jóindulatú daganatról van szó. Ezzel együtt a rákkockázat a többi között az életkorral, az elváltozás méretével és egyéb rizikótényezők fennállása mellett is emelkedhet, mint például a dohányzás. „A tüdőben kimutatható csomók viszonylag gyakori és általában jóindulatú elváltozások. Ha viszont az elváltozás aggodalomra ad okot, és a csomó elhelyezkedése, valamint a beteg általános egészségi állapota ezt lehetővé teszi, úgy műtéti úton eltávolítva pontosan megállapítható, milyen elváltozásról van szó” – fogalmazott dr. Stephen Liu tüdődaganatok kezelésére szakosodott onkológus MedStar Georgetown Egyetemi Kórház hematológiai és onkológiai részlegének vezetője.

Kapcsolódó cikk

A tüdőrák 2 típusa: mit jelent a diagnózis? – Ezen múlhat a kezelés sikere
tüdőrák
A tüdőrák 2 típusa: mit jelent a diagnózis? – Ezen múlhat a kezelés sikere

Szerdán feküdhet kórházba a pápa

Az egyházfő a tervek szerint november 6. és 17. között Dél-Amerikába utazik. A pápa az apostoli paloták ablakából jelentette be, hogy megműtik, és a Szent Péter téren szavait hallgató perui zarándokokhoz szólva hangsúlyozta: imádságuknak köszönhetően el fog tudni utazni Peruba. A Vatikán Matteo Bruni szentszéki szóvivőn keresztül nem sokkal később arról adott tájékoztatást, hogy a pápát a hét elején műtik meg, és előreláthatólag egy hétig fog lábadozni.

Az AGI és más olasz hírügynökségek számítása szerint XIV. Leó pápa nagy valószínűséggel szerda délutántól vonulhat kórházba, miután lezárta azt a tanácskozást, amelyet Ferenc pápának A szeretet öröme (Amoris laetitia) kezdetű apostoli buzdítása tizedik évfordulója alkalmából tartanak a Vatikánban. Az egyházfő elődeihez hasonlóan a Vatikánvároshoz közeli Gemelli-klinikán operáltatja meg magát.

A harmadik Vatikán

A pápai állam és a Castel Gandolfóban található pápai rezidencia után "a harmadik Vatikánnak" elnevezett Gemelli-klinika azóta ismert széles körben, hogy II. János Pál ellen 1981-ben merényletet követtek el, és ezen a klinikán gyógyították meg. A pápa huszonkét napot töltött a kórházban. A lengyel származású pápát 1992-ben rosszindulatú vastagbéldaganat miatt műtötték meg ott, 1994-ben combcsonttöréssel operálták, 1996-ban vakbéllel, majd 2005-ben súlyos légzési elégtelenséggel kezelték a Gemelli-klinikán. II. János Pál hét alkalommal tartózkodott hosszabb ideig a klinikán, további három alkalommal pedig csak egynapos, reggeltől estig tartó vizsgálatokat végeztek rajta.

XIV. Leó elődje, Ferenc pápa 2021-ben vastagbélműtéten esett át, 2023-ban fertőző hörgőgyulladással kezelték, majd hasfali sérv miatt, amikor kilenc napig volt kórházban. A leghosszabb időt azonban 2025. február 14. és március 23. között, a halála előtti hónapokban töltötte a Gemelliben. A klinika tizedik emeletén található a pápáknak fenntartott kórterem.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +6 °C

Nyugat felől egyre nagyobb területen növekszik meg a felhőzet, ami északon csak rövidebb ideig tart, illetve vékony fátyolfelhőzet lesz az égen. A déli országrészben vastagabb lesz a felhőtakaró, és napközben északnyugat felől csökken ugyan a felhőzet, de a déli határszélen és a Dél-Alföldön helyenként estig borult marad az ég. A Nyugat- és Dél-Dunántúlon a déli órákig eső is várható. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkül.A hőmérséklet délután 13 és 18, késő este általában 7, 13 fok között várható. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!