Elődeink legelőször pirították, és egészben ették a gabonaszemeket, nem véletlen tehát az olajos, pörkölt magvak napjainkban is oly nagy népszerűsége.
A kenyér és a müzli őse
Az első lényegi változás a gabonák mozsárban, majd később kövek között történő zúzása volt, ez tekinthető tulajdonképpen a malom ősének, aztán ahogy a technika fejlődött, az őrlemény is egyre finomabb lett. Eleinte vízben vagy tejben áztatták, és nyersen ették az őrölt gabonát – ez volt a müzli őse, később pedig meg is főzték. Az első étek, ami a mai kenyérhez hasonlítható, az áztatott masszából készült, kövön sütött lepény volt. Innen ered az északi népek száraz kenyere, a zsidó pászka, a pizza, a mi lángosunk, és sok más ma is honos változata.
Kovászolt kenyér
Az igazi nagy változást aztán az egyiptomi piramisépítések idején kialakult szokás hozta, amikor elkezdték kovászolni, azaz levegősebbé tenni a kenyeret. A kovász elkészítésének – annak összetevőit és folyamatát tekintve igen sok változata létezett. Magyar őseink kifejlesztettek egy egyedülállónak számító, gabonákból főzött és erjesztett, fűszerekkel, zöldségfőzetekkel ízesített fajtát, amit pár-nak neveztek. Ez lehetett a napjainkban kapható legújabb, különleges aromájú, vitaminos, egészséges kenyerek eredetije.
Szinte minden népnél kialakult az a szokás, hogy a kovászból eltettek egy kiszárított darabot, amivel aztán beoltották a következő kenyeret. Ezt hívták magkovásznak. Később aztán magából a kenyérből is kivettek egy részt, ami belekerült a következőbe, és így generációkon keresztül rendelkezésre állt a család saját kelesztő anyaga. Ezt nevezték vidéken sütnivalónak.
A kenyérsütés alakulása tulajdonképpen egy saját biográfiával rendelkező történelmi folyamat, ami mélyen összefügg az emberi tudatfejlődéssel. Ennek lenyomata a kovász készítése és továbbadása is, hiszen régen sokkal erősebbek voltak a családokat összetartó kötelékek, az ősök tisztelete, mint manapság, amit ezzel a folyamatossággal is őriztek. A kenyérsütés mindenhol női munka volt, a kislányok nagy izgalommal várták, mikor lesznek már annyira felnőttek, hogy anyukájuk bevezesse őket ebbe a szakrális folyamatba. Hazánkban ez úgy 13 éves kor tájékán kezdődött. A lányok úgy gondolták akkor számítanak nagylánynak, ha kenyeret dagaszthatnak, és ezzel beteljesedett álmuk.
Az élesztő megjelenése, a kovász eltűnése
Aztán az élesztő megjelenésével elsőként Franciaországban, nem sokkal a nagy forradalom előtt megszakadt ez a folytonosság. Ha nem akarták, már nem kellett őrizgetni az előző kovászt, minden nap másik, új kenyeret süthettek. Eleinte az élesztővel készült kenyérből is félretettek egy darabot, és segítették vele a kelesztési folyamatot, aztán ez a szokás egyre inkább elmaradt, mára pedig szinte már teljesen ki is halt.
Mennyiségi kenyérgyártás
A mai modern, szinte teljesen gépesített, minőségi helyett mennyiségi termesztésre szakosodott mezőgazdaságban megtermelt gabonából, hatalmas pékségekben, művi, gyorsított kelesztéssel, bele nem illő adalékanyagok hozzáadásával, rohanó tempóban készítik rohanó életünk számára az életadókenyeret. Jogosan kérdezhetjük: jó ez nekünk? Szükségünk van erre? Milyen irányba haladunk mindezzel?
De csupán rajtunk múlik, hogy mit eszünk, nekünk kell meghozni az ezzel kapcsolatos döntéseket. Nem tudjuk magunkat teljesen kivonni korunk negatív hatásai alól, és habár manapság újra sok, jó minőségű, teljes értékű kenyér kapható, mégis süthetünk magunknak időnként otthon is, hogy megadjuk családunknak a régen oly természetes "otthon sütött kenyér melege" érzést.
