Kovászoljon burgonyával!

A svábok nem kenyérrel, hanem burgonyával készítik a kovászos uborkát. Ha van otthon óburgonya, próbálják ki önök is.

Sváb szokás módjára az uborka nem a kenyértől, hanem a burgonyában lévő természetes keményítőtartalomtól "kovászolódik" meg. Sokan nem is hívják kovászos uborkának, hiszen ahhoz eredetileg kovászos kenyér kell, bár érlelése ugyanúgy a napon, 3-4 nap alatt történik.

Az alaprecept

A kovászos uborkának sokféle fűszerezése létezik, de amit mindenképpen érdemes beletenni az a kapor, a só és a fokhagyma. Ízlés szerint kerülhet még bele mustármag, babérlevél vagy szemes bors is. Egy 5 literes üveghez körülbelül 2,5 kg nagyobb méretű uborkára lesz szükség, amit alaposan meg kell mosni, akár dörzsölni is, hogy semmilyen szennyeződés ne maradjon rajta, mert úgy könnyebben megromolhat az uborka. Ha akarjuk, negyedekbe vagy félbe vághatjuk, de maradhatnak egészben is. Kb. 6 közepes szem burgonyára lesz szükségünk, amit megmosunk, mert héjástól fogjuk felhasználni, majd kettévágjuk. Meghámozunk 6 gerezd fokhagymát is. Egy csokor kaprot , a fokhagyma és a burgonya felét az üveg aljára tesszük, az uborkákat szépen az üvegbe rendezgetjük, majd még egy csokor kaporral, és a maradék fokhagymával és burgonyával zárjuk a sort. Ekkor mehet bele ízlés szerint további fűszer, például mustármag, babérlevél, végül langyos, sós vízzel felöntjük. Literenként nagyjából 1 dkg só szükséges. A tetejét kistányérral vagy alufóliával lefedjük, majd a napon 3-4 napig érleljük.

Hogy miért szeretik?

  • az uborka igazán ropogós lesz
  • mivel nem kenyérrel készül, nem lesz zavaros a leve
  • hűvös helyen akár hónapokig is eláll
  • ezt a módszert savanyú káposzta esetében is alkalmazni lehet

A burgonyát se dobjuk el

Az uborkával érlelt burgonyát megehetjük az uborka mellé, de lereszelve, kevés ecettel , reszelt fokhagymával és tejföllel elkeverve, igazán finom burgonyás salátát kapunk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen idő várható. Csapadék kizárt. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon ennél melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.