A kávézói muffin veszélyei

Néhány kávézókban és boltokban kapható áfonyás muffinnak jóval nagyobb a cukortartalma, mint a felnőtteknek ajánlott napi cukormennyiség - derítette ki egy Nagy-Britanniában végzett kutatás.

Édesebbek a pályaudvari muffinok

Milyen veszélyeket rejt magában a túlzottan magas cukorfogyasztás? Részletek itt.

Két egészséges táplálkozással foglalkozó brit csoport, az Action on Sugar és az Obesity Health Allianace elemzése szerint egy-egy áfonyás muffinban akár nyolc teáskanál cukor is lehet, miközben az ajánlott napi adag felnőtteknek hét kanál, gyermekeknek pedig ennél is kevesebb. Egészségügyi szakemberek szerint az elemzés eredménye rámutat, hogy milyen könnyű túl sok cukrot fogyasztani - számolt be róla a BBC News cikke.

A kutatást végző két szervezet 28 olyan muffint vizsgált meg, amelyeket pályaudvarokon és szupermarketekben árulnak. Elemzésük alapján 61 százalékuk hat vagy ennél több teáskanál cukorral készült, ami meghaladja a 7-10 éves gyermekek számára ajánlott napi cukoradagot. A pályaudvari boltok muffinjaiban 19 százalékkal több cukor volt, és a sütemények 32 százalékkal nagyobbak voltak a szupermarketekben árult muffinoknál.

Akár nyolc teáskanál cukrot is rejthet egyetlen muffin
Akár nyolc teáskanál cukrot is rejthet egyetlen muffin

Könnyű túlzásba esni

Az Obesity Health Alliance szóvivője felhívta rá a figyelmet, hogy miközben sokan gondolhatják, hogy az áfonyás muffin viszonylag egészséges választás az utazáshoz a csokoládéval vagy más süteményekkel szemben, az adatok azonban mást mutatnak. Mint hozzátette: a cukortartalom és méret szempontjából nagyon sokféle muffin kapható a tápérték korlátozott megjelölésével, nagyon könnyű egyetlen süteménnyel túl sok cukrot fogyasztani.

Melyik a rosszabb, a cukor vagy a só? Részletek itt.

A két szervezet arra szólította fel a gyártókat, hogy csökkentsék a sütemények cukortartalmát. Ez összhangban van a brit kormány terveivel, amelyek szerint 2020-ra a népszerű termékek cukortartalmát 20 százalékkal kell csökkenteni. Az elemzés szerzői azt is kezdeményezték, hogy a termékek csomagolásán feltűnő helyen kötelezően jelenjen meg a tápértékjelölés minden termék esetében.

Az élelmiszerboltokat képviselő brit szervezet, a British Retail Consortium közölte, hogy tagjai végrehajtják a brit cukorcsökkentési stratégiát, és máris sok ezer tonna cukorral kevesebbet használnak fel olyan termékeikben, mint például a péksütemények.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +0 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása után általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a délnyugati, nyugati megyékben délelőtt még lehetnek felhősebb körzetek. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 12 fok között valószínű. Késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!