A kávézás meglepő előnye

Alacsonyabb a testzsírszázaléka, illetve a hastájékon felgyűlő zsír százalékos aránya azoknak a nőknek, akik mindennap megisznak 2-3 csésze kávét - állapította meg egy korábban publikált kutatás.

A kávé segíthet megelőzni bizonyos betegségek kialakulását - részleteket korábbi cikkünkben talál.

A tanulmány eredményeit a The Journal of Nutrition című szakfolyóiratban publikálták. A kutatók az amerikai járványügyi központ (CDC) által készített National Health and Nutrition Examination Survey adatait vizsgálták meg, hogy kiderítsék, mi a kapcsolat a naponta elfogyasztott kávéadag és a testzsírszázalék (értéke azt mutatja meg, a testsúly hány százaléka zsír), illetve a hasi részen felgyűlő zsír százalékos aránya között.

Azt találták, hogy azoknak a 20 és 44 év közötti nőknek volt a legkisebb mennyiségű zsír a hastájékon (3,5 százalék), akik naponta 2-3 csésze kávét elkortyoltak. Még azoknak sem lett ilyen jó az eredményük, akik egyáltalán nem fogyasztottak kávét. Azoknál a 45 és 69 év közötti nőknél, akik négy vagy több csésze kávét ittak, a fenti érték 4,1 százalék volt. A napi 2-3 csészényi kávé elfogyasztása a testzsírszázalékra is pozitív hatást gyakorolt: 2,8 százalékkal volt alacsonyabb azoknál a nőknél, akiknek ekkora mennyiségű fekete jutott a szervezetükbe.

Napi 2-3 csésze kávé pozitívan hathat a testzsírszázalékra.
Napi 2-3 csésze kávé pozitívan hathat a testzsírszázalékra. Fotó: Getty Images

Férfiaknál a kapcsolat ugyanakkor kevésbé bizonyult szignifikánsnak, a napi 2-3 csészényi kávét fogyasztó 20 és 44 év közötti alanyok testzsírszázaléka 1,3 százalékkal, a hasi zsír mennyisége pedig 1,8 százalékkal volt alacsonyabb, mint azoké, akik ennél több vagy kevesebb kávét ittak.

Érdekesség, de az eredmények konzisztensek voltak. Nem számított, hogy a résztvevők koffeines vagy koffeinmentes kávét ittak, hogy dohányoztak-e, vagy sem, illetve, hogy egészségesek voltak-e, vagy diagnosztizáltak-e náluk valamilyen krónikus betegséget.

A tanulmány vezető szerzője, dr. Lee Smith azt mondta, eredményeik azt sugallják, a koffeinen kívül olyan egyéb bioaktív anyagok is rejtőzhetnek a kávéban, amelyek hatással lehetnek a testsúlyra, és amelyeket esetlegesen alkalmazni lehetne az elhízás elleni harcban. Azt azonban hozzátette, fontos, hogy a kutatásban foglaltakat a korlátok figyelembevételével értelmezzük. A vizsgálat egy meghatározott időpontban készült, így nem lehet általánosítani a megállapításait.

Forrás: medicalxpress.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra