Ezeket a betegségeket segít megelőzni a kávé

Szívünk, ízületeink és májunk védelme mellett még bizonyos rákfajták kialakulását is megnehezíti a rendszeres kávéfogyasztás.

Az elmúlt évtizedek megannyi kutatásával a hátunk mögött ma már elég magabiztosan állíthatjuk, hogy a rendszeres kávéfogyasztás jót tesz az egészségünknek. Mielőtt azonban rátérnénk, hogy mely betegségek megelőzésében segíthet a kávéscsésze vissza-visszatérő emelgetése (rendszeres fogyasztás alatt napi 3-4 csészét, avagy maximum 400 milligramm koffein elfogyasztását értjük), hangsúlyozzuk ki, hogy terhes nők, valamint alvászavaros, diabéteszes, Parkinson-kóros és vérnyomásproblémákkal küzdő emberek (akár férfiak, akár nők) feltétlenül egyeztessenek a kezelőorvosukkal, mielőtt intenzív kávézásba kezdenének. És persze ha lehet, senki se pakolja tele a kávéját krémmel és cukorral !

Amennyiben mindezt észben tartjuk, máris nyugodt lelkiismerettel böngészhetjük végig (szerencsés esetben átható kávégőzbe burkolózva), hogy az elmúlt évtized során milyen előnyeit is fedezték fel mindennapjaink folyékony fekete aranyának.

A kávé csökkenti a májrák kockázatát

Több tanulmány is nagyjából 40 százalékos csökkenést mutat a májrák kialakulásának esélyében már napi két csésze kávé elfogyasztása esetén is. Mindemellett friss tanulmányok rámutatnak, hogy a máj egyéb problémái is nagyobb eséllyel kerülnek el bennünket, ha kávéfogyasztók vagyunk.

A kávé csökkenti a stroke esélyét

Egy 50 évet és 11 tanulmányt áttekintő kutatás semmilyen káros kapcsolatot nem talált a kávéfogyasztás és a stroke kialakulásának esélye között, sőt: a mérsékelt, napi két-háromcsészés kávéfogyasztás finoman csökkentette is a stroke kockázatát.

A kávé véd a prosztatarák ellen

Ami a prosztatarákot illeti, egy 2011-es tanulmány egyértelmű kapcsolatot talált a kávéfogyasztás és a prosztatarák kialakulásának alacsonyabb esélye között. Ebben az esetben egyébként elsősorban nem a koffein hatása számít (mint amúgy a kávé és a betegségmegelőzés kapcsolatában a legtöbbször), hanem az ital egyéb összetevői, főleg a fenolsavak és az antioxidánsok - vagyis a prosztatarák megelőzésében azok is jó úton járnak, akik koffeinmentes kávét fogyasztanak .

A kávé a szívre és az agyra is jó hatással van
A kávénak még a rák megelőzésében is szerepe van

A kávé védi a szívet

Napi 4 csésze elfogyasztása védi a szívet, ahhoz pedig, hogy a közismerten szívdobogtató hatású italnak valóban káros hatása legyen a szívünkre, legalább 10 csészét kellene egy nap elkortyolni - de nem valószínű, hogy ez bárki szerint is jó ötlet lenne.

A kávé segít csökkenteni az ízületi fájdalmakat

Különös tekintettel a csuklók, a kéz, a hát és a nyak fájdalmaira. Az erre vonatkozó kísérlet szereplői tradicionális irodai ülőmunkákat végeztek, és a kávéfogyasztók jóval kevésbé panaszkodtak fájdalmakra.

A kávé segít megelőzni a bőrrákot

Természetesen nem állíthatjuk, hogy a bőr alapos védelmét a napfénytől kiválthatjuk a kávéfogyasztással, de egy közelmúltbéli bostoni tanulmány szerint a kávéfogyasztóknak kisebb az esélye a bazálsejtes karcinóma kialakulására, amely a leggyakoribb bőrrák-típus.

A kávé akadályozza a mellrák kialakulását

Egy japán tanulmány eredménye mutatott rá erre, amelyet egy svéd vizsgálat árnyalt tovább: ez utóbbi szerint a legtöbbet a változókoron már túlesett nők profitálhatnak ezen a téren a kávéfogyasztásból. Ehhez viszont a tanulmány szerint viszonylag magas kávébevitel, napi nagyjából 5 csésze elfogyasztása szükséges.

A kávé véd az Alzheimer-kór ellen

Egy idős emberek (65 és 88 év közöttiek) körében végzett felmérés eredménye szerint azok mutatták kevesebb jelét a demenciának, és azokat érintette kevésbé a korai Alzheimer-kór, akik több kávét fogyasztottak. Napi három csészényi már elengedő hozzá a kutatók szerint.

A kávé segít tovább élni

Egy több mint egymillió ember adatait kielemző tanulmány szerint a kávéfogyasztók általános mortalitási kockázata alacsonyabb, így ők potenciálisan hosszabb életet élhetnek. A jelenség magyarázata alighanem szintúgy abban keresendő, hogy a kávéban antioxidánsok is találhatóak, amelyek nagyon hasznosak a sejtjeink számára.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
D-vitamin
Sokan rosszkor szedik a D-vitamint – ez az ideális időpont a szakértők szerint
testszag
6 szag, amellyel a test jelzi a betegséget – Ha ezt érzed, irány az orvos!
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Nyugat, délnyugat felől megnövekszik a felhőzet, de ezzel együtt is várható napsütés - a legtöbb a Tiszántúlon. A nap második felében kissé növekvő eséllyel lehet számítani - főképp az északnyugati tájakon - kisebb esőre, záporra, illetve zivatarra, ám várhatóan az ország nagyobb része szárazon marad. Nagy területen élénk, a Dunántúlon és a középső tájakon helyenként erős lesz a déli, délnyugati szél. A zivatarokat viharos széllökések is kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 35 fok között várható. Késő estére általában 20 és 25 fok közé hűl le a levegő. Ma melegfronti hatásra számíthatunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik szervünk szűr meg naponta 180 liternyi folyadékot? Teszteld, mennyit tudsz az emberi testről! Minden szervünk nélkülözhetetlen szerepet játszik szervezetünk működésében, mégis számos meglepő érdekességet kevesen ismernek velük kapcsolatban.
kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!