Tovább élünk, ha nem esszük ezeket

A nagymértékben feldolgozott élelmiszerek fogyasztása évekkel rövidítheti meg az életünket. Az alábbi élelmiszereket érdemes kiiktatnunk az étrendünkből!

Régóta köztudott, hogy az elfogyasztott élelmiszerek komoly hatást gyakorolnak az egészségünkre, pozitív és negatív módon egyaránt. Utóbbi csoportban kiemelt helyet foglalnak el a feldolgozott élelmiszerek , tehát azok a termékek, amelyek a gyártási folyamat során valamilyen fizikai vagy kémiai folyamaton mennek keresztül.

Ételek, melyek elősegítik a rák kialakulását A chipsek, a cukros üdítők és más, magasan feldolgozott élelmiszerek növelik bizonyos ráktípusok kialakulásának esélyét. Kattintson a részletekért!

A nagymértékben feldolgozott ételek rendszeres fogyasztását korábbi kutatások összefüggésbe hozták már bizonyos daganatok kialakulásával , illetve növelik a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát is. A legutóbbi kutatás szerint ha 10 százalékkal több feldolgozott élelmiszert fogyasztunk, 14 százalékkal nő az esélye valamilyen halálos betegség kialakulásának.

Ezeket az ételeket kerüljük

A kutatók szerint az eredmények elemzésekor figyelembe kell venni azt is, hogy ezeket a nagyon feldolgozott élelmiszereket rendszerint azok fogyasztják nagy arányban, akik egyébként sem követnek túl egészséges életmódot. A feldolgozott húsok - például a sonka, a szalonna, a füstölt hús, a sült kolbász - kezelésük során nitráttal, nitrittel és más tartósítószerekkel is keverednek, melyek a szervezetben lerakódva több daganattípus kialakulását is elősegítik. Ráadásul az átlagosnál több cukor, só és zsír is van bennük, viszont kisebb arányban tartalmaznak vitaminokat és rostot, amelyek szintén védhetnek bizonyos betegségektől.

A feldolgozott élelmiszerek fogyasztása komoly betegségek kialakulásához vezethet (Fotó: 123 RF)
A feldolgozott élelmiszerek fogyasztása komoly betegségek kialakulásához vezethet (Fotó: 123 RF)

A kutatók szerint az alábbi élelmiszercsoportokat kell mindenképpen kerülnünk, hogy tovább éljünk:

  • Szénsavas üdítők
  • Előrecsomagolt édes vagy sós rágcsálnivalók
  • Jégkrém
  • Cukorka
  • Aprósütemények
  • Müzliszeletek
  • Cukrozott, ízesített gyümölcsitalok
  • Cukros kakaóitalok
  • Instant szószok
  • Előre elkészített életek
  • Konzerv élelmiszerek
  • Kolbász
  • Hamburger
  • Hot-dog
  • Instant levesek, tészták

Habár ezek az ételek többnyire olcsók és gyorsan elkészíthetők, nagyon egészségtelenek is. Érdemesebb ezért inkább minél több friss zöldségből , gyümölcsből és feldolgozatlan élelmiszerekből főznünk magunknak.

Forrás: CNN

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos, száraz időre számíthatunk helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Az élénk északkeleti szelet főként a Tiszántúlon olykor erős lökések kísérhetik, de délután már elkezd veszíteni erejéből a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 16 fok között várható.Késő estére 3 és 11 fok közé hűl le a levegő. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.