A szakértők szerint ezt edd edzés előtt és után

Az már félsiker, ha sikerült beiktatnod mindennapjaidban a rendszeres testmozgást. A jobb teljesítmény elérése és a sérülések elkerülése érdekében azonban nem árt arra is odafigyelned, hogy mit eszel az edzések előtt és után.

„A sporttáplálkozás egy egyére szabott program, amelyre hobbisportolóként is megéri odafigyelni” – mutatott rá Facebook-posztjában a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ). Mint írták, a megfelelő étrend könnyebbé teszi a mozogást, javítja a teljesítményt, illetve segít megelőzni a sérüléseket.

edzés utáni étkezés
Nem árt odafigyelned, mit eszel edzés előtt és után. Fotó: Getty Images

Ezt fogyaszd edzés előtt, közben, után

A szakértők a 60 percnél rövidebb edzések előtt gyümölcsök, illetve gyümölcspürék fogyasztását ajánlják. Mozgás közben fontos a víz bevitele, utána pedig túrós zabkása, gyümölcs és joghurt, vagy egy tojásos szendvics is szuper választás a dietetikusok szerint.

A 60 percnél hosszabb edzések előtt aszalt gyümölcsöt, müzliszeletet vagy tejberizst érdemes enned, mozgás után pedig jó ötlet lehet például a túrógombóc, egy körözöttes szendvics, vagy egy joghurtos pohárdesszert gyümölccsel. Az edzés közben víz vagy sportital fogyasztása ajánlott.

A fentiek természetesen csak általános ajánlások – a legjobb, ha teljesen személyre szabott étrendet követsz. „Ha jobb teljesítményre és több energiára vágysz versenyszerű, vagy rendszeres sportteljesítmény mellett, érdemes lehet felkeresned egy sportdietetikust, aki a sportágadnak és testösszetételednek megfelelően segít kialakítani az étrended” – hívta fel a figyelmet az MDOSZ.

Van egy egyszerű módszer, ha okosóra és más kütyük nélkül szeretnénk ellenőrizni, mennyire sportolunk épp intenzíven: nem kell másra figyelnünk, csak a beszédünkre.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, az ország északkeleti harmadán viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, a hegyekben viszont már ekkor havazhat. Napközben, kiemelten a déli óráktól viszont nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás válthatja fel, ugyanakkor estig síkvidéken legfeljebb nyugaton alakulhat ki vékony hólepel. A Soproni-hegységben, a Kőszegi-hegységben, illetve a Bakony, Mecsek magasabb részein viszont vastagabb hótakaró is összejöhet. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, északkeleten gyakran erős lökések kísérik.A csúcshőmérséklet 2 és 8 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig melegebb az idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban áll be a maximum. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!