5 mód, hogy csillapítsuk a farkaséhséget

Mindannyian ismerjük, milyen az, amikor borzasztóan kívánunk egy ételt - azt viszont már jóval kevesebben tudjuk, hogy álljunk ellen a sóvárgásnak.

Ha nem tartunk ki az elhatározásunk mellett, és nassolunk, azzal nemcsak egy teljes diétát tehetünk tönkre, hanem utána a bűntudatunk is csak tovább etet minket. Az alábbiakban olyan ötleteket olvashatunk, amelyek segítségével mérsékelhetjük étvágyunkat és sóvárgásainkat.

1. Kezdjük a napunkat zabpehellyel!

A túlsúlyért a hormonok is felelősek lehetnek. Ha úgy érzi, nem tud fogyni, érdemes elolvasnia ezt a cikket ! Két, egymástól független tanulmány szerint is jó ötlet reggelire zabpelyhet enni. A svéd Lund University kutatói azt állítják: a zabpehelyben található egészséges zsírok hatására megindul bennünk a teltségérzetet keltő hormonok termelődése. Ennek hatására körülbelül 7 órán át nem fogunk ételek után sóvárogni. A vizsgálat során ugyan különleges zabolajat használtak a svéd kutatók, de szerintük egy tál zabpehelynek közel ugyanilyen hatása van. Az Annals of Nutrition & Metabolism folyóiratban közölt másik kutatás szerint azok, akik zabpelyhet reggeliztek, 31 százalékkal kevesebb kalóriát vittek be ebédre, mint azok, akik kihagyták a reggelit vagy csak egy tál kukoricapelyhet ettek.

2. Változtassunk szokásainkon!

Olyan jó illat van a pékség körül, hogy be kell mennünk venni valamit? Nem tudjuk eldönteni a spájzban, hogy mit főzzünk, úgyhogy nekiállunk enni valamit, ami a kezünk ügyébe kerül? A McGill University kutatói szerint úgy tehetünk ezek ellen a leghatékonyabban, hogy változtatunk szokásainkon és sokkal tudatosabban végzünk mindent. Kerüljük el a pékséget! Tervezzük meg hamarabb, hogy mit akarunk főzni!

Szokásaink megváltoztatásával mérsékelhetjük étvágyunkat és sóvárgásainkat

3. Játsszunk számítógépes játékot!

Az Appetite szakfolyóirat egyik közelmúltbeli tanulmánya egy olyan kísérletről számolt be, amely során ételek után sóvárgó emberek figyelmét próbálták meg elterelni. Két csoportra osztották őket: az egyik csoport tagjait leültették egy gép elé, hogy tetriszezzenek, a másik csoport tagjai pedig hasonlóan cselekedtek - csak ők azt várták, hogy a játék betöltődjön. (És a játék sosem töltődött be.) Azok, akik játszottak, sokkal kevésbé voltak kívánósak és nem gondoltak annyit az evésre, mint a másik csoport tagjai. Annyi játék van a mobilunkon! Vegyük csak elő nyugodtan valamelyiket, ha nem tudunk nem gondolni kedvenc ételeink valamelyikére.

4. Kopogtassuk a homlokunkat!

Az ötlet meghökkentőnek tűnhet, pedig a New York-i Obesity Nutrition Research Center kutatói azt mondják: ha 30 másodpercig kopogtatjuk ujjbegyünkkel homlokunkat, akkor a sóvárgásért felelős agyterületet stimuláljuk. A kopogtatás hatására megszakad az érzet, és nem fogjuk kívánni az ételt: vágyunk tárgya gyakorlatilag kiesik a fejünkből.

5. Gondoljunk csak bele a következményekbe!

A Brown University kutatói önkénteseknek mutattak ínycsiklandó ételekről készült fényképeket, és a hatást MRI-szkenek segítségével figyelték. Az önkéntesek ételfixációját úgy lehetett a legjobban megtörni, ha megkérték őket: ne csak az ételre gondoljanak, hanem arra is, hogy milyen hosszú távú negatív hatásokkal járna, ha nem figyelnének étrendjükre. Ennek eredményeképpen aktivizálódtak a kísérletben részt vevők fókusszal és akaraterővel kapcsolatos agyi régiói.

A tanulmány a prevention.com oldalon jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +11 °C

Az átvonuló hidegfront felhőzete reggel elhagyja a keleti és déli tájakat is. Mögötte ismét napos idő várható felhőátvonulásokkal. Reggelig helyenként még másutt is, napközben viszont már főként az északkeleti harmadban lehet számítani esőre, záporra, illetve egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharos széllökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!