3 recept tömlős sajtból

Lehet, hogy a tömlős sajtot eddig csak szendvicsekhez használta? Pedig a könnyen kinyomható, kenhető ömlesztett sajt az édességektől a főfogásokig sok fogás hozzávalójaként megállja a helyét. Hármat mutatunk.

A tömlős sajtok eredetileg kizárólag préselt, melegített sajtból készültek, a mai ömlesztett sajtok azonban már friss sajtból, kecskesajtból, penészes kéksajtból vagy préselt, nem melegített sajtból. Hozzákevernek némi tejet, tejszínt vajat és kazeint, illetve különféle ízesítőket és ömlesztősókat, végül pedig a két végén fémklipsszel zárt tömlőbe csomagolják. És onnantól csak rajtunk áll, hogy kifli mellé esszük-e, esetleg nagyobb teret is engedünk-e neki a konyhában.

Selymes káposztaleves

Hozzávalók

  • 1 fej fehér káposzta
  • 1 fej vöröshagyma
  • 1 kisebb burgonya
  • 1 db (10 dkg) Camping Tejszínes tömlős sajtkrém
  • 1 liter erőleves
  • pici pirospaprika
  • pici olaj

Elkészítés

A hagymát megdinszteljük egy kis olajon, hozzádobjuk a káposztát, és felöntjük az erőlevessel. Hagyjuk főni, és ha megpuhultak, botturmix segítségével krémesre mixeljük a sajtkrémmel.

Tejszínes-fokhagymás-sajtos csirke pennével

Hozzávalók

  • 70 dkg csirkemell vagy pulykamell
  • 3 dl tejszín
  • 5 gerezd fokhagyma (ízlés szerint lehet több, de el is maradhat)
  • 2 db (20 dkg) Camping Tejszínes/Medvehagymás/Zöldfűszeres/Füstölt sajtos tömlős sajtkrém
  • bazsalikom
  • kakukkfű
  • olaj
  • 500 g penne tészta
  • 1 kanál liszt
  • a tálaláshoz kb. 15 dkg trappista vagy parmezán

Elkészítés

Kevés olajon a felcsíkozott, fűszerezett húst fedő alatt puhára pároljuk, majd egy picit pirítjuk. A zúzott fokhagymával tovább pirítjuk, majd a liszttel átforgatjuk, és végül felengedjük a tejszínnel. Ha rottyant, félrehúzzuk, és beletesszük az ízlésünknek megfelelő tömlős sajtot, majd a tűzön rövid ideig párszor megkeverjük. A pennét kifőzzük és hozzákeverjük a húst. Tálaláskor reszelt sajtot szórunk a tetejére.

Meggyes sajttorta

Hozzávalók egy 26 cm-es tortaformához

A tésztához:

  • 20 dkg darált vagy zabkeksz
  • 10 dkg vaj
  • 8 dkg porcukor
  • 8 dkg darált dió
  • fahéj
  • gyömbér

Töltelékhez:

  • 7 db (70dkg) Camping Tejszínes tömlős sajtkrém
  • 40 dkg 20 százalékos tejföl
  • 25 dkg kristálycukor
  • 4 egész tojás
  • 2 evőkanál kukoricakeményítő
  • egy zacskó vaníliás cukor
  • 1 üveg meggybefőtt

Elkészítés

A tészta alapanyagait összemorzsoljuk, tortakarikába egyengetjük és sütőpapírt vágunk a tészta és a lemezlap közé. Elősütjük 170°C-on, 10 percig. A töltelék hozzávalóit összeturmixoljuk. A tésztára terítjük az egy üveg meggybefőttet, aztán a tölteléket is ráöntjük. Alacsony hőfokon (140-150°C fokon), lassú tűzön 1 órát sütjük. Ha barnulna a teteje, lejjebb kell venni a hőfokot. Hagyjuk kihűlni, hideg állapotban kell szeletelni.

A recepteket köszönjük az ERU Hungária Sajtgyártó Kft.-nek , a Camping sajtok gyártójának.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Túlnyomóan borult, párás idő várható, szitálás előfordulhat. Nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Késő estére 1 és 6 fok közé hűl le a levegő. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!