Mi segíthet enyhíteni a macskajajt?

Szilveszterkor sokan szeretnek kirúgni a hámból, az óév felszabadult búcsúztatása közben azonban észrevétlenül is a kelleténél jobban felönthetünk a garatra, aminek az újév reggelén felébredve válnak igazán érezhetővé a következményei. Lássuk, mi segíthet ilyen esetekben enyhíteni a kínzó másnaposságot.

A túlzott alkoholfogyasztás utáni józanodás lehetséges testi tünetei széles skálán mozognak. Az érintettek egyaránt tapasztalhatnak hasmenést, fejfájást, kimerültséget, gyengeséget, émelygést és remegést. Olykor a szisztolés vérnyomás és a pulzus is megemelkedik, illetve a verejtékmirigyek működése is fokozott tempóra kapcsolhat. Vannak, akik másnaposan nagyon érzékenyek a fényekre és hangokra, de nem ritka a szédülés sem. Mindez különböző folyamatokra vezethető vissza, amikor tehát a másnaposságról beszélünk, nem lehet egyetlen jól körülhatárolt kiváltó okot megjelölni.

Jobban alszunk tőle? Néhány pohár nem számít? A legnagyobb tévhitek az alkoholról.

Mint azt a Harvard Egyetem orvosi kara honlapján közzétett cikkben írták, a panaszok kiváltó okai legalább annyira sokszínűek, mint maguk a tünetek. Ismert például, hogy az alkohol megzavarja az alvás közbeni agyműködést, ennél fogva a másnaposságra tekinthetünk egyfajta alváshiányként is. Emellett az alkohol megkavarhatja a belső biológiai óránkat szabályozó hormonokat is, emiatt úgy érezhetjük, mintha jetlaggel küzdenénk. Sőt, az alkohol migrénes rohamot is provokálhat az arra érzékenyeknél, akik tehát valójában alkohol okozta migrénnel küzdenek, miközben úgy hiszik, csupán másnaposak.

újévi másnaposság
Néhány egyszerű tanács megfogadásával könnyebben kilábalhatunk a másnaposságból. Fotó: Getty Images

Hogyan lehetünk úrrá a másnaposságon?

Dr. Robert Swift, a Rhode Island-i Providence Veteránügyi Orvosi Központ kutatója, egy 1998-ban a másnaposságról megjelent áttekintő tanulmány társszerzője. A több mint két évtizede kiadott tanulmány napjainkban is az egyik leggyakrabban idézett tudományos forrás a témában. A Harvard Egyetem cikke az ebben megjelent információk, illetve dr. Swift egyéb interjúi alapján gyűjtötte csokorba, mi mindent tudhatunk a másnaposság kezelésének eszközeiről.

Kutyaharapást szőrivel

Sokan úgy vélik, egy kevés alkohol képes lehet enyhíteni a macskajajt, mivel az lényegében az alkoholmegvonás egy formája. Dr. Swift szerint lehet is némi igazság a felvetésben. Mind az alkohol, mind egyes nyugtatószerek, például a benzodiazepinek az agysejtek GABA receptoraival lépnek ugyanis kölcsönhatásba. Arra vonatkozóan pedig számos kutatási eredmény született már, hogy egyes embereknél megvonási tünetek jelentkezhetnek, amint a rövid hatótartamú nyugtatók kiürülnek a szervezetükből. Talán az agy hasonlóképpen reagál a véralkoholszint csökkenésére is. Ezzel együtt dr. Swift nem tanácsolná, hogy alkoholt használjunk a másnaposság ellenszereként, mivel ez „csupán állandósítja a ciklust, és nem engedi, hogy kilábaljunk abból”.

Igyunk sok folyadékot

Ismert, hogy az alkohol vizelethajtó hatású. Ennek oka, hogy gátolja a egy hormon, a vazopresszin kiválasztását, amelynek feladata, hogy serkentse a vesék vízvisszaszívását. Ha pedig a másnaposság hasmenéssel, fokozott izzadással vagy hányással is társul, a szervezet még könnyebben dehidratálódhat. Bármennyire is megnehezíti tehát az esetleges hányinger, fontos, hogy minél több tiszta vizet vegyünk magunkhoz. Csupán pár korty is képes lehet segíteni, hogy kievickéljünk a kellemetlen állapotból.

Fogyasszunk némi szénhidrátot

Alkoholfogyasztás hatására számottevően csökkenhet a vércukorszint , ennél fogva elméletben fennáll a lehetősége, hogy másnaposan a fáradtságért és fejfájásáért részben az tehető felelőssé, hogy agyunk nem jut elegendő glükózhoz, amely máskülönben az elsődleges energiaforrása. Hova tovább, italozás közben sokan elfelejtenek enni, ami tovább fokozza a vércukorszint visszaesésének kockázatát. Másnaposan tehát egy kevés pirítós és gyümölcslé igen hasznos lehet, hogy visszanyerjük az erőnket.

A sötétebb italok kevésbé ismert veszélye

Kísérleti eredmények igazolják, hogy az olyan tisztább színezetű alkoholos italok, mint a vodka és a gin, ritkábban okoznak másnaposságot, mint a sötét színűek, például a whiskey, a vörösbor és a tequila. Általánosságban elmondható, hogy az italok elsősorban etanol formájában tartalmaznak alkoholt. A sötétebb színű italfajtákban ugyanakkor az etanollal kémiailag rokon vegyületek is előfordulhatnak, köztük metanol is. Az etanolt és a metanolt ugyanazok az enzimek dolgozzák fel a szervezetben, utóbbi bomlástermékei azonban különösen toxikusak, így erősebb másnaposságot is okozhatnak.

Ne féljünk a fájdalomcsillapítóktól

Az acetilszalicilsav, az ibuprofén és egyéb nem szteroid gyulladáscsökkentők egyaránt enyhíthetik a másnapi fejfájást, illetve a test egyéb pontjain jelentkező fájdalmakat. A paracetamol viszont nem javasolt, mert az esetleg még a vérben keringő alkohol felerősítheti a hatóanyag májtoxikus hatását.

Igyunk kávét vagy teát?

Bár sokan esküsznek rá, valójában a koffein valójában semmilyen másnaposság elleni csodaerővel nem bír. Mégis érdemes fogyasztani a tünetek enyhítésére, mert élénkítőszerként segíthet leküzdeni a szédülést és gyengeséget.

Mikrotápanyagok, amelyek a hasznunkra lehetnek

Egy 2019-ben a The Journal of Clinical Medicine című tudományos folyóiratban közzétett tanulmány szerint fontos szerepe lehet a másnaposság kezelésében annak, hogy mit fogyasztunk az italozást megelőző és azt követő időszakban. A kísérletbe mindössze 23 önkéntest vontak be a kutatók, és ennél fogva egy kisebb tanulmányról van csupán szó, mindazonáltal az eredmények alapján arra lehet következtetni, hogy nagyobb mennyiségű alkoholfogyasztás esetén a cink és a B-vitaminok fokozott bevitele segíthet elejét venni a súlyos másnaposságnak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült idő várható, de a nyugati határ közelében előfordulhatnak felhősebb körzetek is. Foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. A Dunántúlon helyenként az éjszaka második felében élénkülhet meg olykor a keleti, északkeleti szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és +1 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb, míg a magasabban fekvő helyeken, illetve a nagyvárosok belsejében kissé enyhébb lehet a reggel. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!