Lisztérzékenységgel élni

Általában már kicsi gyermekkorban kiderül a lisztérzékenység, avagy cöliákia, de van, hogy csak felnőttként, látszólag valami véletlen folytán. Szerencsére!

Talán elsőre furcsán hangzik ez a "szerencsére", amikor egy betegségről van szó, mégis ezt kell mondanunk, mert a tünetmentes lisztérzékenyek diagnózis és diéta nélkül sajnos nagy eséllyel betegszenek meg vastagbél-rákban, tehát mindenképpen a beteg érdeke, hogy fény derüljön anyagcsere-rendellenességére.

Életfontosságú tehát a helyes diéta megtartása, ami azonban nem is olyan könnyű. Nemcsak a nyaralások, utazások okoznak nehézséget, a hétköznapokban, például a konyhában sem lehet mindig olyan könnyen túllépni a gluténmentességen.

Cikkünkben a lisztérzékeny betegek igényei alapján próbáltunk összegyűjteni néhány praktikus és hasznos tudnivalót, amellyel szeretnénk megkönnyíteni, olcsóbbá tenni az érintettek életét.

Diagnózis után

A kórházi, szakorvosi diagnózis felállítása után a beteg a mindennapok gondjával találja magát szemben. Tudja, hogy teljesen egészségesen élhet, ha gluténmentesen táplálkozik, de az alapellátásban ebben nem kap dietetikusi segítséget.

Az első kérdés, hogy lehet olyan dietetikust találni, aki otthon van a lisztérzékenység diétájában. A Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) bizonyára tud segíteni. Mindenképpen érdemes olyan dietetikussal fölvenni a kapcsolatot, akivel időről-időre meg lehet beszélni a helyes étkezést, mivel az élelmiszerpiac folyamatosan változik, de olykor maga a beteg is.

Ezen kívül maradnak az ismerősök és betegtársak, ha sikerül kapcsolatba kerülni velük. Az országban több helyen működik Cöliákiás Betegek Klubja, melyek programjai között találkozók, termékbemutatók, diétás napok vannak.

Ezen kívül megemlítendő a negyedévenként megrendezett főzőstúdió - az egyes anyagcsere-betegségekben szenvedő betegek számára is fogyasztható élelmiszereket forgalmazó Numil Kft. szervezésében -, mely többek között a lisztérzékenyek kosztjával is foglalkozik. A helyszín a budapesti SE Egészségügyi Főiskolai Kara, az időpontokról Friss híreinket követve kaphatnak tájékoztatást. A résztvevők a tankonyhán minden alkalommal egy komplett menüsort állítanak össze, és készítenek el a levestől a desszertig, végül pedig elfogyasztják az elkészült finomságokat.

Ugyancsak hathatós segítséget kaphatnak a cöliákiás betegek a szintén az SE főiskolai karán gondozott Magyar Táplálékalleriga és Táplálékintolerancia Adatbanktól (1088 Budapest, Szentkirályi utca 14. Tel: 486-4826), melynek adatai bizonyos időközönként nyomtatott füzetecskék formájában is beszerezhetők. A fővároson kívül élő lisztérzékenyek postai utánvéttel is megrendelhetik a rájuk vonatkozó kiadványt.

A hazai gyártású törzskönyvezett gluténmentes (gliadinmentes) élelmiszerek listáját az OÉTI oldalunk rendelkezésére bocsátotta. A 2001.-ben összeállított, majd aktualizált listához képest mindig lehetnek változások.

Üzletben

Az anyagcsere- vagy allergiás betegségek sok kellemetlenség mellett az érintettek étrendjét is korlátozzák. A hazai kereskedelem azonban nem eléggé felkészült ezekre a speciális igényekre: még a leggyakoribb anyagcsere-betegségben szenvedők, a cukorbetegek is csak drágán és szűk választékban vásárolhatnak diétás élelmiszert, azok számára pedig, akik valamelyik ritkább ételallergiától szenvednek, még nehezebb a beszerzés.

A gluténmentes termékeket nem lehet mind fejben tartani, de van néhány alapelv, ami segít a vásárlásban. Nyugodtan megvásárolhatók azok az élelmiszerek, amelyek:

  • csomagolásán szöveges felirat áll "gluténmentes, lisztérzékenyek is fogyaszthatják",
  • vagy amelyeken kis ábra - egy áthúzott búzakalász - jelöli a gluténmentességet.

A bevásárláskor a legnagyobb kínálatot a malomipari boltokban és bioboltokban találhatjuk. Bizonyos szupermarketek is gondolnak a diétára szorulókra, így például a Tesco áruházakban külön polc kínálja a különböző készítményeket; tésztaféléket, süteményeket, levesbetéteket. Rizs- és kukoricalisztet, néhány gluténmentes tésztafélét majdnem minden élelmiszer-boltban lehet kapni.

Vigyázni kell a módosított búzakeményítő felirattal, mert nem mindig lehet tudni, hogy milyen anyagot takar valójában.

A Budapest XI. kerületi Ulászló utcai Bors fűszer- és csemegekereskedést az ételallergiások számára kialakított részleg teszi különlegessé. Szervezője, Tóthné Rabóczky Ágnes személyes tapasztalataiból is tudja, milyen nehéz beszerezni a lisztérzékenységben szenvedő családtagnak a megfelelő élelmiszert, nyersanyagot. Az üzletben a különböző, például a liszt-, tojás, tejcukor-érzékeny valamint a vese- és cukorbeteg diétához nélkülözhetetlen speciális termékek is vannak. Bár az ételallergiában szenvedők is találhatnak itt változatos kínálatot, mégis elsősorban a lisztérzékenyekkel foglalkoznak, akik számára minden, magyar és Magyarországon forgalmazott import termék kapható itt, és igyekeznek a lehető legalacsonyabban tartani az egyébként nyomasztóan magas árakat.

Az üzlet különleges szolgáltatást is vállal: utánvételes postai küldeményként is eljuttatja a megrendelt termékeket az ország egész területére. Tóthné Rabóczky Ágnes klubot, egyéb fórumokat, tapasztalatcsere-lehetőségeket is szervezett az érintetteknek: mindezekről részletes tanácsadást, leírást találhatnak a liszterzekeny.hu weblapon.

Segítség a nyaraláshoz, utazáshoz - elérhető kényelem

A legnehezebb kérdés, hogy vajon lehet-e tehermentesíteni az állandó főzés alól azt az embert, családanyát, apát vagy épp magát a beteget, aki nem tudja másra hagyni a gluténmentes ételek elkészítését. Hogyan mehet pihenni, nyaralni, mit tud tenni, ha munkája miatt kell elutaznia.

A most felsorolt megoldások közül nem alkalmazható mindig mindegyik, de az ötletekből ki lehet választani az éppen legmegfelelőbbet.

Egyszer-egyszer meg lehet fizetni a késztermékeket, ezen kívül fagyasztott kész- és félkész terméket is lehet vinni az útra. Lefagyaszthatók a szendvicskenyerek és a kenyérmassza is.

A diétás alapelveket ismertető írásunkban ételfajtánkénti részletes felsorolás található arról, mi fogyasztható és mi nem. Itt csupán egy praktikus összefoglalást szeretnénk adni, hogy mire kell figyelni, ha étteremben étkezünk, illetve idegen konyhák kínálatára szorulunk.

Étteremben biztonsággal ehetők a levesbetét nélküli híg levesek, párolt zöldségek és saláták, a grillezett és natúr húsok, az import zöld almán kívül minden gyümölcs és az üdítőitalok. Az édességekben majdhogynem sohasem lehetünk biztosak. A fagylaltot kerülni kell, de van néhány mindig beváló tipp, ilyen a gyümölcsrizs valódi tejszínnel vagy a vegetáriánus éttermekben kapható kölespudding.

A vegetáriánus kosztra specializálódott éttermek jó szolgálatot tehetnek a lisztérzékenyeknek, itt általában nagyobb a számukra is fogyasztható kínálat, és kicsit jobban odafigyelnek a diétás kérésekre. Természetesen minden étteremben utána lehet kérdezni, hogy miből készült az adott étel. Nyilván ez hazai terepen jobban kivitelezhető.

Gyerekfejjel

A gyerekek ellátása akkor kezd nehezebbé válni, amikor óvodába, iskolába kerülnek. Az intézményi menzák ugyanis általában nem tudják felvállalni a diétázó gyerekeket, és - különösen a kicsiknél - nem biztonságos megoldás az sem, ha a gyereknek kell szelektálnia a választékból, hogy mivel csillapíthatja éhségét és szomját.

Helyenként azért van lehetőség olyan óvoda és iskola választására, ahol diétás étrendet lehet kérni, mivel a gyermekélelmezési vállalat készít gluténmentes menüt. A kérdés csak az, hogy gyerekintézmények megrendelik-e. Országszerte vannak már óvodák speciális diétát igénylő gyermekeknek.

Végezetül minden kedves Olvasónknak figyelmébe ajánljuk a Címtár "Anyagcsere-betegségek" rovatát.

Kérjük, aki úgy érzi, hogy további hasznos ismeretekkel tudna segíteni lisztérzékeny Olvasóinknak, bocsássa rendelkezésünkre információit.

Köszönjük!

Külföldi és hazai oldalak gluténmentes élelmiszerek külföldön:

http://food.oregonstate.edu/nutri.html

www.celiac.com

www.celiac.com/cgi-bin/webc.cgi/st_main.html?p_catid=19

www.celiac.com/cgi-bin/webc.cgi/st_main.html?p_catid=18

Receptek:

www.tar.hu/liszterzekeny/receptmantler.htm

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17, +22 °C
Minimum: +7, +12 °C

Délelőtt többnyire gyengén felhős, derült lesz az ég, csapadék nem alakul ki. Délután folytatódik a napos, gyengén felhős idő, csapadék nem lesz. A szél napközben élénk északkeleti lesz. Hajnalban 7, 12 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 17, 22 fok között alakul.

Egészséget befolyásoló hatások:

Légnyomás emelkedés