Jelek, hogy nem eszünk elég rostot

A székrekedés az egyik legbiztosabb jele annak, hogy túl kevés rostos élelmiszert fogyasztottunk, de ezen felül is vannak tünetek, amelyekkel a szervezetünk azt próbálja megmutatni, hogy több rostra lenne szüksége az egészséges működéshez.

A megfelelő rostbevitel az emésztés mellett fontos szerepet játszik az egészséges testsúly fenntartásában, csökkenti a szívbetegségek kialakulásának esélyét, sőt, bizonyos fajta rákos megbetegedésekét is. Ha a székletünk szokatlan formájú, túl apró, kemény, akkor szinte biztosak lehetünk benne, hogy meg kell emelnünk a napi rostbevitelünket. Az egészséges széklet általában hengeres formájú, és egyenes, esetleg C alakú.

A megfelelő emésztés érdekében érdemes minél több rostot fogyasztani
A megfelelő emésztés érdekében érdemes minél több rostot fogyasztani

Árulkodó jel az is, ha étkezés után túl hamar megéhezünk. A rostok nagy helyet foglalnak el az emésztőrendszerben, így biztosítva a teltségérzetet, de ha már egy főétkezés után egy órával úgy érezzük, hogy ismét ennünk kellene, az azt jelzi, hogy rostban szegény ételt ettünk. Igyekezzünk az ebéd és a vacsora előtt is megenni egy kisebb tányér salátát vagy zöldséglevest - ezzel nem csak a megfelelő rostbevitelt biztosítjuk, hanem abban is segít, hogy egy étkezés alkalmával kevesebb kalóriát vigyünk be.

A rendszeres puffadás is a rosthiány tünete lehet, bár jó, ha tudjuk, hogy a felfúvódás és gázképződés a rostos táplálékok "túladagolásánál" is jellemző lehet. Az mindenesetre bizonyos, hogy elegendő rost nélkül lelassul az emésztés, bizonyos anyagok tovább maradnak a tápcsatornában, mint kellene, és ettől felfújódik a hasunk.

11 tipp puffadás ellen

Az evés utáni álmosság nem ritka, különösen, ha valami miatt túlságosan teleesszük magunkat. Ha azonban rendszeresen azt tapasztaljuk, hogy ebéd és vacsora után azonnal el tudnánk aludni, akkor valószínűleg nem ettünk elég rostot, és ettől ingadozik a vércukorszintünk.

Az egészséges napi rostbevitel 25-30 gramm - fogyasszuk minél több teljes kiőrlésű gabonát , olajos magokat, babot, gyümölcsöket és zöldségeket. A rosttartalmú táplálékkiegészítőkkel pedig óvatosan, mert nem helyettesítik a kiegyensúlyozott táplálkozást, ráadásul egyesekre extrán puffasztó hatással lehetnek.

Forrás: prevention.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Stresszes mindennapoktól az állandó puffadásig

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +2 °C
Minimum: -7 °C

Túlnyomóan borult lesz az ég, majd hajnaltájt a Nyugat-Dunántúlon már szakadozik, átmenetileg csökken a felhőzet. Az Észak-Dunántúlon, a Dunakanyar és a főváros tágabb térségében, valamint az Északi-középhegyégben előfordulhat hószállingózás, kisebb havazás. A délkeleti szél az Észak-Dunántúlon továbbra is élénk, néhol erős marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -5 és -1 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban, valamint havas tájakon ennél hidegebb lehet. A meteorológiai előrejelzések szerint fronthatásokra napközben nem kell számítani, így a frontérzékenyek rövid időre fellélegezhetnek.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra