Folyadékbevitel női szemmel

Köztudott, hogy a felnőtt nőknek két, a férfiaknak pedig 2,5 liter az átlagos napi folyadékbeviteli szükséglete. A női test az élet során jelentős változásokon megy keresztül, ezért érdemes a közhelyeket újra átgondolni.

Lassan köztudottá válik, hogy a felnőtt nőknek 2 liter, a férfiaknak pedig 2,5 liter az átlagos napi folyadékbeviteli szükséglete, amit döntő részben italokból és 20-30 százalékban szilárd táplálékból kellene fedezni. Mégis érdemes a folyadékpótlás kapcsán néhány módosító tényezőre felhívni a figyelmet a hölgyekre vonatkozóan - javasolják az Európai Hidratációs Intézet szakértői -, hiszen a női test az élet során jelentős változásokon megy keresztül.

Hormonális változások

A különböző női életciklusokban jelentősen módosul a tápanyag- és folyadékszükséglet. Ez leginkább a babavárás időszakában változik meg számottevően. A várandósság alatt kb. napi 3 dl-rel, a szoptatás alatt pedig akár 1 literrel is megnő a kismamák folyadékigénye. Érdemes a havi ciklus idején is egy pohár folyadékkal megnövelni a napi folyadékbevitelt, hiszen ilyenkor a hormonális változások, a kissé megemelkedett testhőmérséklet és a szervezet nagyobb folyadékvisszatartó ereje indokolttá teszik ezt. A menopauza idején pedig sorra jönnek elő a problémák: a bőr rugalmasságának csökkenése, a ráncok, pigmentfoltok megjelenése, az érzékszervek romlása. A megfelelő mennyiségű folyadékbevitel ezeknek az enyhítésében, illetve késleltetésében is nagy segítség lehet.

Alakformálás és háztartási munka

Antal Emese (kép:www.weborvospro.hu)

A nők általában az alakjukra, így a mozgásra is odafigyelnek, ami kihat a folyadékfogyasztásukra. Az intenzív sportolásnál nemcsak a folyadékot, hanem az izzadással elvesztett ásványi sókat is pótolni kell. Ezzel többek között élvezetesebbé és kevésbé megerőltetőbbé tehetjük a mozgást. Egy-egy nagyobb fizikai igénybevételt jelentő, "izzasztó" háztartási munkánál, cipekedés, nagytakarítás, ablakpucolás, ugyancsak figyelni kell a folyadék és elektrolitok pótlására, és persze az is fizikai aktivitásnak tekinthető, ha a kisbaba után kell loholni egész nap.

"Az italválasztásunknál a tápanyagszükségletünket is érdemes figyelembe venni" - tanácsolja Antal Emese, az EHI hazai szakértője. "A nők számára például a kalciumban, vasban, fehérjében vagy más összetevőkben (például polifenolok) gazdag italok lehetnek különösen javallottak.

Ha pedig az alakunkra gondolunk, ne felejtsük el az energia-egyensúlyt és válasszunk alacsony energiát tartalmazó vagy energiamentes italokat."

Nem attól fogyunk, ha nem iszunk eleget

A mozgással ellentétben a súlyvesztést nem lehet a folyadékbevitel csökkentésével elérni. Sőt ha nem viszünk be elegendő folyadékot a szervezetünkbe, kénytelen lesz a vizet visszatartani. A fogyókúra alatt a folyadékbevitel csökkentése nem fogyáshoz, hanem testünk egyensúlyi állapotának felborulásához és kiszáradáshoz vezethet, ami miatt fáradtnak, szórakozottnak vagy letörtnek is érezhetjük magunkat, illetve bizonyos betegségek, például a húgyúti fertőzések, vesekő kialakulásának kockázatát is megnöveli. Ráadásul néha az éhségérzeten is segít, ha megiszunk egy pohár italt.

Segítünk, hogyan kell legalább napi 1,5 liter vizet inni . Mindent a szép bőrért

A női "fegyvertár" nagyon fontos kelléke a szép és egészséges bőr, nemcsak esztétikai szempontból, hiszen a bőr védelmi funkciót is ellát. A megfelelő mennyiségű folyadéknak köszönhetően simábbá válik és számos hasznos összetevőhöz is hozzájut, ezért törekedjünk a folyamatos, egyenletes folyadékellátásra, ne várjunk addig, amíg kiszárad a bőrünk. A menopauza idején erre, szintén a hormonális változások miatt, még inkább oda kell figyelni.

Családi szokások

Általában a családok táplálkozási szokásait döntően az édesanyák alakítják ki. Ők táplálják a szoptatás után is a pici gyerekeket, gyakran ők vásárolnak és legtöbbször ők határozzák meg azt is, hogy mikor, mi kerüljön az asztalra. Így nagy befolyással bírnak a család és a következő nemzedékek étkezési és folyadékbeviteli szokásaira. Szülőként példát kell mutatni abban is, hogy megfelelő mennyiségű folyadékot fogyasszunk, amelyhez a változatosság is hozzájárul. Fontos, hogy a pohár és a folyadék ott legyen minden étkezésnél. A gyerekeket gyakran kell kínálni, hisz hajlamosabbak elfeledkezni az ivásról és ugyanígy az idősebbeket is, mert különböző okok, elsősorban a kor előre haladtával csökkenő szomjúságérzetük miatt gyakran ők sem vesznek elegendő folyadékot magukhoz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -1 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása után általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a délnyugati megyékben délelőtt még lehetnek felhősebb körzetek is. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 12 fok között valószínű, míg késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!