Egy vérzéssel járó végbélbetegség

Nehéz székletürítést, vérzést és tartós, visszatérő éles fájdalmakat okoz a végbélen keletkező, nehezen gyógyuló repedés.

Nincs helye szégyenlősségnek!

Emésztőrendszerünk természetes része a salakanyag elvezetésére, kiürítésére szolgáló alsó traktus is, még ha a civilizált európai kultúra, teljesen ésszerűtlenül, szívesen felejtkezne is el erről. Ha ezekkel a szerveinkkel valamilyen probléma adódik, sajnos - minden baj mellett - meg kell küzdeni azzal a beidegződéssel is, hogy ez a betegségcsoport sokak szemében mai is kínos tabutéma.

A végbélgondok a beteg testi és lelki állapotára is hatással vannak
A végbélgondok a beteg testi és lelki állapotára is hatással vannak

Márpedig ilyen különbségtételre a világon semmi ok: ahogy például a gennyes mandulagyulladásunkkal vagy az érszűkületünkkel orvoshoz fordulunk, ugyanúgy mindenkinek saját érdeke, hogy mielőbb kiderüljön egy-egy kellemetlen végbéltünet, fájdalom, ismeretlen eredetű, rektális vérzés stb. oka, és még mielőtt elfajulna, időben kezelni lehessen a "hátsó fertály" betegségeit is.

Összekeverhető tünetek

A szakorvoshoz (sebészhez, proktológushoz ) fordulni már csak azért is a legsürgetőbb feladat, mivel a végbél egyes betegségei hasonló tünetekkel (nehéz székelés, székletürítés utáni vérzés, fájdalmas ürítés) jelentkezhetnek, noha a betegség hátterében álló elváltozás, így a kezelés, a gyógyítás módja is nagyon eltérő. A végbélrepedés tüneteit például viszonylag könnyű összekeverni az aranyeres tünetekkel, noha az első esetben a végbélzáróizom erős szorítása, illetve a végbél belső falának hámsérülése, a másik esetben viszont a kitágult vénák csomói illetve sérülése okozza az elváltozást.

Így nagy szükség van a hozzáértő szakorvos differenciál-diagnosztikai tudására, hiszen a beteg által "házilagosan" elkezdett, nem megfelelő oki aranyér-terápia (kúpok, krémek) a valódi betegséget nem kezeli, tovább rontva a beteg testi és lelki állapotát is. Az aranyérről korábbi összeállításunk szólt, ez alkalommal tudjunk meg többet a végbélrepedésről, az anális fisszúráról.

Több mint kellemetlenség

Gyakori, hogy az "aranyeres" panaszokkal szakorvoshoz forduló páciensekről kiderül, hogy a tünetek tulajdonképpen más betegség jelei. A diagnózis ilyenkor leggyakrabban végbélrepedés, melynek lényege egy, a végbélgyűrűben hosszanti irányban húzódó, nehezen, vagy egyáltalán nem gyógyuló seb. A végbélrepedés kezdeti tünetei a székelés kapcsán jelentkező nagyfokú, késszúrásszerű fájdalom és a végbélnyálkahártya-sérülés miatti vérzés, amely általában kis mennyiségű, élénkpiros színű. A fájdalom minden székelés után egyre hosszabb ideig tart, a székelés gondolata is egyre rémisztőbbé válik.

Ezek után az érintett megpróbál kevesebbet enni és a székelési ingert a lehető legtovább elnyomni, hogy minél ritkábban érezze a székeléssel járó fájdalmat. De a ritkább, keményebb és nagyobb tömegű széklet még nagyobb fájdalommal jár. A repedés (fissura) krónikussá válásával a fájdalom a székletürítés után gyakran egy-két óráig is eltart. A tankönyvi megfogalmazás szerint a székelés közben érzett fájdalom olyan, mintha a beteg tört üveget (vagy szögesdrótot) ürítene. Több esetben ájulással is járhat.

Kiváltó ok lehet a stressz is

Közvetlen kiváltó oka az anális csatorna nyálkahártyájának hámsérülése túlságosan híg, maró hasmenéses széklet vagy székrekedés okozta kemény széklet miatt, illetve bármilyen más mechanikus oknál fogva (például anális szexuális érintkezés). Az igen intenzív fájdalom a végbél záróizmaiban kórosan nagyfokú görcsös szorítást okoz, melynek több hatása van.

A záróizmon keresztülhaladó, a szorítás hatására elzáródó erek a keringést károsítják, a sérült terület vérellátása nem elégséges, ami akadályozza a sebgyógyulást. A szorítás hatására szűkült végbélen keresztül hatoló széklet a sebet könnyen újra felszakítja, és a sérülés - a terület tisztán tartásának nehézségei miatt - elfekélyesedhet.

A gyulladás előrehaladtával kinövések jelenhetnek meg a végbélben, melyek félrevezetően az aranyeresség látszatát kelthetik. A nem gyógyuló seb fájdalma fokozza a záróizom szorítását, ami a fájdalmat fokozza, ezáltal ördögi kör alakul ki. A betegség fiatalok és középkorúak esetén gyakoribb, mivel fiatalabb korban nagyobb az anus sphincter (azaz a végbélzáró izom szorítása) tónusa. A szakemberek egy sajátos háttértényezőt is megfigyeltek a végbélrepedés kialakulása mögött: a nem megfelelően feldolgozott mindennapi stressz állandósítja a kórosan fokozott szorítást, ami jelentősen hozzájárul az elváltozás fennmaradásához.

Munkahelyi, magánéleti feszültség megléte szinte minden esetben megfigyelhető ennél a betegségnél. A záróizom-szorítás és emiatt a székeléstől független nyomó fájdalom állandósul, a beteg életvitele, komfortérzete, lelki állapota nagyban romlik. A végbélrepedésnek egyéb okai is lehetnek, köztük végbéldaganat, leukémia, limfóma, szexuális úton terjedő betegség - ezek kizárása szintén szakorvosi feladat.

Elkerülhető?

A végbélsérülések, így a végbélrepedés elkerülésének alapfeltétele a normális, nem kemény és nem hasmenéses széklet. Ezt növényi rostban, folyadékban gazdag étrenddel (zöldség-, gyümölcs-, müzli - és korpafélék), rendszeres testmozgással (dinamikus sportok), az alkohol- és csípős ételek fogyasztásának elhagyásával, egészséges székelési szokások kialakításával lehet biztosítani. Mindemellett a stressz okainak lehetőség szerinti száműzése, a stresszkezelő technikák elsajátítása sokat segíthet.

Orvosnál

A szakorvos megállapítja a tünetek (például a rektális vérzés és a fájdalom) hátterében álló betegséget, kizárja a hasonló jelenségeket okozó egyéb elváltozásokat. A konzervatív kezelés része a székletlágyító alkalmazása, amellyel csökkenthető a nehéz székelések által kiváltott újabb sérülés, a végbél alsó része síkosabb lesz, megnyugszik. Síkosító végbélkúp használata is eredményes lehet. A székelés után vett 10-15 perces ülőfürdő enyhíti a kellemetlen érzést, és fokozza a véráramlást, ami elősegíti a gyógyulást.

A drinfo.hu tájékoztatása szerint ígéretes kísérleti módszereket fejlesztettek ki a záróizom görcsének enyhítésére, és a repedés gyógyulásának elősegítésére: például botox befecskendezése a záróizomba - ez Magyarországon nem elérhető -, illetve kalciumcsatorna blokkoló, vagy nitroglicerin-kenőcs juttatása a repedés területére, amely utóbbi hazánkban is alkalmazott és hozzáférhető kezelési módszer. Ha ezek a módszerek nem vezetnek eredményre, műtétre lehet szükség. Az izomgörcs a végbélnyílás tágításával, vagy a belső gyűrű átvágásával (belső anális szfinkterotómiával) enyhíthető.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Délelőtt a felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően a több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!