Életmentő tabletták szívbetegeknek

Folyamatos támadások kereszttüzében vannak a koleszterincsökkentők, most viszont tudományos bizonyítékok egész sora és valamennyi kardiológiai társaság ajánlása azt mondja: igenis szükség van rájuk, szedésük életmentő lehet. Használatukkal legalább harmadával csökkenthető a szív- és agyi érrendszerrel kapcsolatos betegségek kockázata.

Érthetetlen reakciók

Az utóbbi időkben mind több támadás éri a sztatinokat, vagyis a koleszterincsökkentő készítményeket, a kutatási eredmények szerint alaptalanul. Ezeket megelőzően, illetve azt követően is megannyi tudományos bizonyítékot sorakoztattak fel a kutatók, hogy használatuk igenis hatásos, és nincs olyan alacsony koleszterinérték, aminél alacsonyabb ne lenne még jobb. Valamennyi ajánlás a világban a sztatinok általános alkalmazását, vagy annak megfontolását javasolja, akár az egészséges és kockázatmentes lakosság körében is.

"Sokkal több embernek lenne szüksége rá, mint ahányan szedik. A koleszterincsökkentő sztatinok a legjobban bevizsgált készítmények a hatás és mellékhatás tekintetében. Ezek alapján tudjuk biztonsággal állítani, hogy a koleszterincsökkentő-ellenes vélemények zömének semmilyen valóságalapja sincs. Nem csodaszerekről van szó, de rendszeres szedésükkel - bizonyítottan - 30 százalékkal csökkenthető a szív- és agyi érrendszeri megbetegedések kockázata. Az emberek legalább fele ma nálunk az ebből eredő szív- és érrendszeri (kardiovaszkuláris) betegségben szenved, illetve ez okozza a halálát" - hívja fel a figyelmet Prof. Dr. Bajnok László belgyógyász, lipidológus (a vérzsírproblémák specialistája), egyetemi tanár.

A koleszterincsökkentők biztonságos készítményeknek bizonyultak.
A koleszterincsökkentők biztonságos készítményeknek bizonyultak. Fotó: 123rf

Kiemelkedő jelentőségű felfedezés

"Joseph Goldstein és Michael Brown 1985-ben Nobel-díjat kapott , miután feltárta a vér koleszterinszint-szabályozási mechanizmusát, illetve ez alapján jelentős szerepe volt egy korszerű koleszterincsökkentő gyógyszercsalád kifejlesztésében. Az elkövetkező évek nagy, sztatinokkal - és mostanában ezt kiegészítő, egyéb koleszterincsökkentő gyógyszerekkel - végzett vizsgálatainak eredményei igazolták, hogy valóban milyen kiemelkedő jelentőségű felfedezésről volt szó. Ráadásul a koleszterincsökkentők biztonságos készítményeknek bizonyultak, és nemcsak a koszorúér betegség, hanem a szélhűdés ( stroke ) kockázatát is képesek csökkenteni.

Ajánlás Az Európai Kardiológiai Társaság ajánlása szerint egy 40 éves, panasz- és tünetmentes magyar férfi vagy 50 éves nő kardiovaszkuláris kockázata már olyan mértékű, hogy a koleszterincsökkentő gyógyszeres kezelés megfontolandó. A magyar kockázatbesorolás kissé tartózkodóbb, de egy 50 éves magyar férfinak vagy egy 60 éves nőnek a kockázatmérséklésére a sztatin akkor is kifejezetten ajánlott, ha az illető nem dohányzik és nincsenek olyan betegségei, mint például magas vérnyomás .

A sztatinok megelőző hatása ahhoz mérhető, mint amit a fertőző betegségek ellen a védőoltások nyújtanak. Ezeken kívül egyéb eszköz még nincs az orvostudomány tarsolyában az ilyen (egyébként egészséges) egyének számára, hogy az egészségüket megőrizzék, a betegségek kockázatát mérsékeljék. Tehát becsüljük meg a koleszterincsökkentőket, mert nem olyan nagy a fegyvertárunk" - hívta fel a figyelmet a Magyar Kardiológusok Társasága nevében a professzor.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!