A kövér gyerekből szívbeteg felnőtt lesz

Későbbi kardiológiai katasztrófák kockázatát növeli a gyerekkori elhízás, mivel annak hatására megnövekszik a szív mérete és falának vastagsága - derült ki egy német kutatásból.

A normál testalkatú csoporthoz képest az elhízott gyerekeknek vastagabb volt a szív bal kamrájának a fala, 29 százalékkal tágabb volt a kamra ürege, valamint 40 százlékkal nagyobb bal kamrai izomtömeget mértek. A bal pitvar tömege, a jobb pitvar és jobb kamra átmérője is nagyobb volt az elhízott gyermekek körében.

"A tanulmány bebizonyította, hogy a bal kamra tágulása és a bal kamra izomzatának túltengése, valamint a bal pitvar megnövekedése a negatív kardiológiai események és a rossz kilátások előjele, továbbá a megnövekedett bal pitvar mérete jelzi az elégtelen bal kamrai diasztolés működést" - írták a Lipcsében végzett tanulmány szerzői.

A gyermekkori elhízás és szívproblémák felnőttkori szövődményekhez vezetnek.
A gyermekkorielhízásfelnőttkori szívbetegséghez vezethet. Fotó: Getty Images

Egyértelműen kiderült, hogy a szív geometriájának és funkcionalitásának változását erőteljesen befolyásolja a kora gyermekkori elhízás.

Egy amerikai vizsgálat szerint elhízott gyermekek és serdülők 40 százalékánál lehet magas a szívbetegség kockázata a szívizom megvastagodása miatt, ez pedig akadályozza a vér pumpálását. A kutatásba bevont gyermekek közül senkinek nem voltak még tünetei, a kardiológusok szerint azonban a gyermekkori szívproblémák felnőttkori szövődményekhez, valamint szív- és érrendszeri megbetegedések okozta korai halálozáshoz vezethetnek.

A vizsgálatba 61 elhízott és 41 nem elhízott gyermeket vontak be, akik 9-16 évesek voltak (az átlagéletkor 14 év). A vizsgálati alanyok életkori, nemi és testmagasság szerinti csoportokba voltak besorolva, ám az elhízott gyerekeknek szignifikánsan nagyobb volt a testtömegük (BMI 31 kg/m2), nagyobb volt a csípő körfogatuk, magasabb volt a vérnyomásuk és rosszabb volt a vérzsír- és szénhidrát-anyagcseréjük .

A Journal of the American College of Cardiology című folyóiratban publikált tanulmányban a Dr. Norman Mangner (Lipcsei Egyetem, Németország) által vezetett kutatók azt írják, hogy az elhízás és a kardiovaszkuláris kockázat közötti összefüggést azért nehéz megbecsülni, mert az elhízás glükóz intoleranciával, cukorbetegséggel, magas vérnyomással és megemelkedett koleszterinszinttel párosul.

"Éppen ezért a gyermekek ideális vizsgálati alanyok lehetnek az elhízással párosuló szívizomelváltozások jelzésére, mert ők még mentesek lehetnek a különböző kardiológiai vizsgálatok által leírt kardiovaszkuláris kockázatoktól" - írják a tanulmány szerzői.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) meghatározása szerint az elhízás a leggyakoribb nem fertőző krónikus betegség. Az elhízás számos kórfolyamat kiváltója, a szív- és érbetegségek önálló kockázati tényezője. A túlsúlyos embereknél a szívbetegség kétszer, az elhízottaknál már háromszor gyakoribb, mint a normál testsúlyúaknál. Közismert, hogy a szív- és érrendszeri betegségek a halálozás leggyakoribb okai.

Vérnyomástól független

Dr. Mangner szerint a mechanizmusoknak megfelelően a vérnyomásértékek eltérése felelős a szívgeometria megváltozásáért - még akkor is, ha az elhízottak körében ezek a vérnyomásértékek a normális határok között maradnak. Korábbi tanulmányok azt valószínűsítették, hogy az inzulinrezisztencia a szívroham előjelzője lehet. A jelenlegi tanulmányban az elhízott gyerekeknél már inzulinrezisztenciát állapítottak meg.

Egyes laboreltérések már 7 éves korban kimutathatóak voltak a normál testsúlyú gyermekekhez képest. Ez a tény arra figyelmeztet minket, hogy a jövőben az elhízást nem csak akkor kell komolyan venni, ha már a metabolikus szindrómát kísérő betegségekkel is társulnak a tünetek, hanem az első megemelkedett kockázatok megjelenésekor be kell avatkozni.

Tehát vigyázzunk gyermekeink vonalaira, előzzük meg a gyermekkori elhízást, mert már gyermekkorban negatív irányú változások indulnak el a kövér gyermekek szívén, melyek a felnőttkori betegségek veszélyét rejtik magukban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!