Psziché
Alrovatok
Készen áll arra, hogy abbahagyja a dohányzást? (x)
Már biztosan ismeri az összes indokot, hogy miért lenne jó feladni ezt a káros szenvedélyét. De valóban készen áll a dohányzás abbahagyására? Ehhez elkötelezettségre és tervekre van szüksége. Ez nem egy hóbort vagy egy pillanatnyi szeszély!
Lelkünkből szóljon az ünnep
Az ünnepeket, családi hagyományokat nem szabad száműzni életünkből - ezek megtisztítanak, erőt adnak a hétköznapokhoz. Próbáljunk meg megállni egy pillanatra, s a körülöttünk lévő kavalkád és egyhangúság ellenére megtölteni a karácsonyt igazi értékkel!
Kettőből egy, vagy két félből egy egész
Csaknem közhely; a lányok XX, a fiúk XY ivari kromoszómákkal rendelkeznek, de vajon tudjuk-e, mit is jelent ez pontosan? A petefészek és a herék rejtekébe pillantva kiderül, hogyan keletkeznek ivarsejtjeink, melyikük milyen ivari kromoszómát hordozhat?
Hazánk északkeleti harmadán csak lassan zsugorodik, szakadozik az összefüggő felhőtakaró, emellett a nyugati, délnyugati tájak fölé is érkezhetnek vastagabb felhőtömbök. Ezekből kevés helyen előfordulhat kisebb eső, zápor. Másutt a gomolyfelhők feloszlását követően jobbára derült vagy gyengén fátyolfelhős lesz az ég. Hajnalra párássá válhat a levegő, foltokban köd is képződhet. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt lesz.Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 6 és 13 fok között alakul, a borult északkeleti részeken lesz a legenyhébb a hajnal. A derült, hidegre hajlamos helyeken pár fokkal hidegebb is lehet. Hétfőn megszűnő fronthatásra van kilátás, így kedvezőbbre fordul az orvosmeteorológiai helyzet.