Csoportosan könnyebb felhagyni a dohányzással

Budapest, 2007. április 3. (MTI) - Nem dohányzó pszichológusok és egészségfejlesztők számára szervezett képzést az Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI) azért, hogy a 15 szakember a továbbiakban trénerként segítse a különféle munkahelyeken a dohányzásról leszokni kívánó csoportokat - vált ismertté az OEFI-program lezárulta után.

A nemzetközi statisztikák azt mutatják, hogy a dohányosok 10 százalékkal több időt töltenek betegállományban, ami pedig a többszöri cigarettaszüneteket illeti, ezek minimum másfél-két óra munkaidő kiesést eredményeznek egy-egy munkanapon.

Egyes dohányosok arra hivatkoznak, hogy a kollégákkal való kapcsolattartást nagyban segíti a közösségi "aktus", a csoportban való ácsorgás és beszélgetés. Szociológiailag is megerősíthető tény, hogy a munkahelyi dohányzás segíti az információáramlást, a szakemberek ugyanakkor arra is felhívják a figyelmet, hogy ez a szokás klikkesedést is eredményezhet.

Azt is hangsúlyozzák, hogy az irodai, a képernyő előtt végzett munka mellett kötelezően tartandó szünetet, a pihenőt nem kirekesztő egészséges tevékenységgel is el lehet tölteni. Az egészségnevelők legfőbb érve, hogy a dohányos alkalmazottnak is egyértelmű érdeke a leszokás, hiszen a nikotin az egyik legerősebb pszichés és fizikai függőséget okozó szer.

Az OEFI által most kiképzett trénerek az érdeklődő cégeknél - nyolc részből álló foglalkozás keretében - fogják segíteni a dohányosokat, méghozzá nem egyénileg, hanem csoportos keretben, mivel így magasabb a sikeresen leszokók aránya.

(MTI-Panoráma)

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A felhőzet dél felé levonul, illetve a szétterülő gomolyok is egyre többfelé feloszlanak. Hajnalban, reggel már sokfelé derült lesz az ég. Csapadék már nem valószínű. Az éjszaka első felében még olykor erős, néhol viharos lökések kísérhetik az északkeleti szelet, majd hajnalra veszít erejéből a légmozgás, inkább csak élénk lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -1 és +6 fok között alakul, de a szélcsendes északi, északnyugati részeken hidegebb is lehet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.