A meghívott költők és popzenészek ugyanis a költészet árnyas oldalát, érdes anyanyelvünk melléktermékeit, a trágárságot vették célba. Miért hasznos vagy miért csúnya a csúnya, és vajon meddig lehet szemérmes egy nemzet vagy egy irodalom?
Hazai Attila szerint a trágárság elszabadulása a rendszerváltáshoz kötődik, hiszen akkor szisszent ki a szelepből a sok elfojtott indulat. Erdős Virág esetében a "húgy" szó verte ki a biztosítékot a széplelkű szerkesztőben, míg Nádasdy Ádám szerényen elmagyarázza, hogy a közösülés vastagabbik megfelelője, a "basz" szó ótörök eredetű, és annyit tesz: nyomni. És akkor már helyben is vagyunk. Nem elég, hogy az egy főre eső öngyilkosság után a trágárság tekintetében is az élbolyhoz tartozunk a világban, de ez még a költészetbe is beszivárog, mely elvileg a szépség és emelkedettség terepe lenne. De hát ilyen nép a magyar: száz szavából harminc káromkodásra megy el, figyelmeztet egy internetes felmérésre Kiss Tibor a Quimby zenekar képviseletében. És a költő sem beszélhet nagyon másképp, mint a környezete. Bár azért egész más egy szonettben káromkodni, és megint más a közértben. Míg az utóbbi szimpla neveletlenség, az előbbi akár felszabadító hatású is lehet. Furcsa dolog ez a trágárság: ha sok van belőle, lenyomja a szöveget, ám egy jól elhelyezett vaskosság akár egy koncertteremnyi embernek is okozhat múlhatatlan élményt.
- Az Európa Kiadó buliján szinte mindenki azt várta, hogy felhangozzon végre: "a kurva életbe, egy igazi hős" - meséli Kiss, hiszen a nyolcvanas években még ez a szó jelentette a soványka szabadságot. A trágárság azóta szalonképessé vált az irodalomban, vagy igazából mindig is az volt: Ginsbergtől Bukowskiig, a kuruc költészettől a kortársakig mindenki megmerítkezett már benne. Hiszen lehetne-e másképp mondani Esterházy találóan ízes mondatát: a tavaszi pinának jó szaga van? Lehetne, de az még elviselhetetlenebb volna, mosolyog Nádasdy, s erre már Király Levente is csak bólogatni tud.
Persze, meg lehet érteni, ha egy olvasónál a vers vagy a próza sosem lesz képes effajta rugalmasságra. Sokaknak a vers ünnepe is más koreográfiára jár: szavalnak, gitároznak, majd az Apáczai Kiadó kamaratermében megválasztják a Verskultúra Lovagját. (Idén Világosi Gábort, a parlament alelnökét, mert neki köszönhetően szerepelt először a "vers mint hungarikum" az államvezetés napirendjén.) Nekik vélhetően marad a megnyugtató körülírás. Miképp egy vidéki bácsika mesélte a legenda szerint élő adásban: "csináltuk, csináltuk, aztán végül csak kiröttyent a bezzeg".
Trágárság ellen lehet, de nem érdemes védekezni. Főként nem az irodalom területén. Hiszen egyetlen szó sem az önmagában, a használat és a véletlen emeli azzá. Pallag például a Mit tegyünk a hüvelygomba ellen? című cikk elolvasása után érkezett meg élete első trágár szavához. Ez némileg megnyugtatja a Gödör törzsközönségét is, amely fél kilenc körül lélekben már a BL-visszavágóra összpontosít. Hiszen fontos, persze, hogy fontos a vers, de foci nélkül csak a sötétben tapogatóznánk. Obszcenitás az, amitől a bírónak erekciója van, oszlatja el a nyelvi homályt egy vérbeli drukker.
És még azt sem mondhatjuk, hogy nincs igaza.
