Több mint hetven százalék esély a leszokásra?

Három hónap után a leszokottak 71 százaléka nem gyújtott rá a vizsgált csoportban.

Ez persze nem tekinthető végleges eredménynek - mondta Urbán Róbert, az ELTE Személyiség és Egészségpszichológiai Tanszékének docense, aki a munkahelyi leszokást segítő programról beszélt az Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI) főigazgatójával tartott közös tájékoztatón. Urbán Róbert szerint az tekinthető leszokott dohányosnak, aki legalább egy éve nem gyújtott rá. Magyarországon a honvédségnél próbálták ki a programot, ilyen hosszú távú követésre még nem volt mód, azonban a nemzetközi tapasztalatok szerint a tréningen résztvevők 30-40 százaléka képes leszokni a dohányzásról, ami kiemelkedően jó eredmény.

A munkahelyi leszokást segítő program lényege, hogy a közös helyen dolgozók 15-20 fős csoportja egymást bátorítja a csoportfoglalkozásokon és azokon kívül is. A foglalkozások már azelőtt megkezdődnek, hogy eljönne a "függetlenség napja" (az első, cigaretta nélkül töltött nap) és persze vannak otthoni feladatok is. A tréningen résztvevőknek figyelniük kell magukat, azonban a leszokás nem lehetetlen, magyarázta Urbán Róbert, hiszen mivel a dohányzás tanult viselkedés, ezért a leszokás is tanulható.

A napokban 15 tréner végzett a tanfolyamon, és elsősorban a multinacionális nagyvállalatok érdeklődnek az általuk vezetett program iránt. Erről már Gábor Edina beszélt. Az OEFI főigazgatója kijelentette: hogy a tréning mennyibe kerül majd, egyelőre nem tudni, mert nem számolták még ki. A programban használnak technikai segédeszközöket is, amelyek természetesen pénzbe kerülnek, azonban a nemzetközi felmérések szerint a cégeknek mégis megéri a munkahelyi egészségfejlesztésbe fektetni, hiszen hatszoros a megtérülési ráta.

Az érdeklődő vállalatok egyébként az Országos Egészségfejlesztési Intézetnél tudakozódhatnak a program iránt.

2007-04-09 14:32

Forrás: Weborvos K.L.O.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos időre számíthatunk helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Csapadék nem várható. Az élénk északkeleti szelet sokfelé élénk, főként a Tiszántúlon olykor erős lökések kísérhetik, de délután már elkezd veszíteni erejéből a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 16 fok között várható.Késő estére 3 és 11 fok közé hűl le a levegő. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.