Psziché
Alrovatok
Joghurt: depresszió ellen is bevethető!
Egy amerikai tanulmány szerint napi két pohár természetes joghurt elfogyasztása a bennük található probiotikumok révén lecsökkenti az agy érzelmekért és fájdalomért felelős területeinek aktivitását, a döntéshozatalért felelős régió aktivitása pedig megnő.
Másodlagos depresszió: kiket érint, mit tegyünk ellene?
Egy-egy krónikus betegség esetében hosszú, gyakran élethosszig tartó kezelésre van szükség, ami fizikai és lelki szempontból is igen megterhelő. Néhány egyerű tanács betartásával azonban sokat tehetünk testi-lelki jóllétünkért.
Az ország döntő részén borult, párás, egyes részeken tartósan ködös időre van kilátás - napközben valamelyest javulhatnak a látási viszonyok. Délnyugaton, illetve az északkeleti tájakon időszakosan csökken a felhőzet. Ónos szitálás, szitálás bármikor előfordulhat, emellett reggelig a Tiszántúlon eső is várható. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában -2 és +3 fok között alakul, de délnyugaton néhol ennél több fokkal melegebb is lehet. Markáns fronthatásra nem kell számítani, így ezekben a napokban a frontérzékenyek szervezetét nem éri jelentősebb megterhelés.