Csak a szépre emlékezünk?

A társadalmi értékrendek nagyban befolyásolják azt, hogy ki mire emlékszik a múltjából, valamint azt is, ki milyen emlékeket és értékeket visz magával, amikor egy új országban telepedik le.

Connie Svob és Norman Brown pszichológusok olyan személyekkel készítettek interjúkat, akik közül egyesek Kanadából származtak, másoknak viszont a szülei valamilyen zavargás elől költöztek át az országba. Mindannyiukat arra kérték, hogy sorolják fel életük tíz legfontosabb eseményét, mondják el mikor történtek ezek, és milyen hatással voltak saját életükre. Hogy ki melyik eseményeket tartotta a legfontosabbnak élete során, abban nem mutatkozott nagy különbség a két csoport között, abban viszont igen, hogy ki mit érzett olyan igazi mérföldkőnek, ami támaszul szolgált számára élete során.

Amint arról Svob beszámolt, leginkább arra voltak kíváncsiak, vajon azokban a családokban, ahol a szülő átélt valamilyen nagy jelentőségű történelmi eseményt, az kihatott-e a következő generációra. Házi kedvencekről, válásokról, iskolákról, születésről, halálról és házasságról mindkét csoport tagjai megemlékeztek, ám csupán hét százalék számolt be olyan történelmi eseményről, amely befolyással volt a család életére.

A kutatók arra is megkérték a résztvevőket, hogy a szüleik életében előforduló eseményeket próbálják valamilyen történelmi eseményhez kötni, és az így felsorolt események 25 százaléka valamilyen háborúhoz vagy harci helyzethez kapcsolódott. A kanadaiak részéről még egy konfliktustípus volt, ami többeknél előkerült, melyek viszont valamilyen sporteseményhez fűződtek. Amint azt Svob megjegyezte, a Stanley kupa, a különféle felkelések, valamint az olimpiai játékok kétségtelenül mély nyomokat hagytak a legtöbb megkérdezettben. Hozzátette, az, hogy ki mit őriz meg a kulturális hátteréből, abban is segíthet, hogy ki milyen erős identitást bír továbbvinni magával. Ez Kanadában, ahol számtalan kultúra él együtt, különösen fontos lehet.

A szakember abban bízik, a mostani vizsgálatok abban is segítenek, hogy a bevándorlók minél könnyebben alkalmazkodjanak az ország kultúrájához, a kanadaiakban pedig egyre csökkenjen a most még sokszor tetten érhető idegengyűlölet.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra