A matekon és az olvasáson múlik a siker

A gyerekek matematikai és olvasási képességei nagyban befolyásolják azt, hogy később felnőttként milyen sikereket tudnak elérni az életben.

A tudósok több mint 17 000 angol, skót, és walesi résztvevő adatait vizsgáltak meg, akik egy hosszú távú gyerekfejlődési kutatásban vettek részt, és akiknek állapotát 1958 óta kísérték figyelemmel más kutatók. A hétévesen kiváló olvasási és számolási képességekkel megáldott gyerekek a vizsgálatok szerint 42 éves korukra sokkal többet kerestek, valamint jobb munkahelyi és lakhatási körülményekkel rendelkeztek, mint a kevésbé tehetségesek. A tesztek eredményei szerint az olvasási képességek szempontjából csupán egy szinttel feljebb lévő gyerekek is mintegy 7750 dollárral kerestek többet felnőttként havonta, mint a gyengébb képességűek.

A gyerekkori intelligencia-hányadostól , az iskolázottságtól és a szociális-környezeti státusztól. "A mostani eredmények arra engednek következtetni, hogy az alapvető gyerekkori képességek - függetlenül attól, hogy amúgy milyen okos az adott gyerek, hogy milyen iskolába jár, vagy hogy milyen szociális osztályba tartozik - alapvetően fontos hatással vannak a dolgok későbbi alakulására" - olvasható Stuart Ritchie és Timothy Bates (Edinburgh Egyetem) cikkében.

A kutatók szerint a géneknek is fontos szerepük lehet ebből a szempontból: "A most vizsgált változók nagy részét genetikai tényezők határozzák meg" - írják a tudósok. "A genetikailag irányított kutatások, amelyek során ikrekkel dolgozunk majd, segíthetnek elkülöníteni a genetikai és környezeti hatásokat."

Bár a kutatók egyértelmű kapcsolatot találtak a korai tanulási képességek és a felnőttkori sikeresség között, ok-okozati összefüggéseket nem sikerült megállapítaniuk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.