Psziché
Alrovatok
Csak így szavazhatnak a fogyatékkal élők
Ma 16 óráig kérhet mozgóurnát a helyi jegyzőtől a mozgásában egészségi állapota, fogyatékossága, illetve fogva tartása miatt gátolt választópolgár, ezt követően már csak a szavazás napján, a szavazatszámláló bizottságtól lehet mozgóurnát kérni.
A szegény nő szül, a gazdag nem
Az illetékesek azt állítják, megfelelő családpolitikával kell megállítani a népességcsökkenést Magyarországon, pedig a népesedés szakértők megmondták, hogy azzal önmagában nem lehet. A termékenységi ráta ugyan a válság mélypontja óta folyamatosan javul, ez kevés a népességfogyás megállításához.
"A nők ma már mernek kérdezni"
Az NLCafé piacvezető női magazin célja, hogy jelen legyen olvasói mindennapjaiban és végigkísérje őket életük jelentős eseményein. Mivel a szülés az egyik legjelentősebb és legemlékezetesebb pillanat egy nő életében, a szerkesztőség Szülés sebek nélkül című hiánypótló cikksorozatával igyekszik minél több szempontból feldolgozni a témát, az olvasók tapasztalatait pedig átfogó kérdőíven keresztül igyekeznek felmérni.
Így szavazhatnak a fogyatékkal élők
A választási eljárásról szóló törvény alapelvei között jelenik meg a fogyatékossággal élő választópolgárok joggyakorlásának segítése: a szavazáshoz például Braille-szavazósablont vagy mozgóurnát igényelhetnek, ennek határideje csütörtökön jár le.
Vizsgálják a glifozátot az ivóvízben
Változik az ivóvíz minőségére vonatkozó hazai szabályozás, egyre több növényvédő szert kell vizsgálni - köztük a hírhedt glifozátot is. A Víz Világnapjához kapcsolódóan egy másik fontos területre is felhívja a figyelmet egy független laboratórium: a magyarországi vízműrendszerekben végzett mikroműanyag-vizsgálatok eredményeit nemrég publikálták a Vízműpanoráma szaklapban.
Szombaton elsötétül Budapest
A szombati Föld Órája kezdeményezés fókuszában idén a természeti értékek megőrzése és a fenntartható élet áll. Emellett persze - ahogy eddig megszokhattuk - március 24-én este idén is lekapcsolják Budapest mintegy 260 épületének és objektumának díszvilágítását.
Mi köze Leninnek a nőnaphoz?
Manapság a nők napját az egyik legkedvesebb ünnepként élik meg a legtöbben. Általában a "hétköznapi" ünnepnapok sorában egy finom gesztusként kezelik az "érintettek", azaz tulajdonképpen mindenki: a férfiak és a nők többsége aligha gondol bele, hogy milyen történelmi örökséget hordoz ez a nap, illetve az ekkor oly sokszor átadott hóvirág.
A látási viszonyok romlanak, sokfelé képződik akár sűrű (zúzmarás) köd, így nagyrészt borult, párás, ködös idő várható. Északkeleten gyenge ónos eső, havazás előfordulhat, de ónos szitálás, szitálás, néhol hószállingózás másutt sem kizárt. Sokfelé szélcsendes lesz az éjszaka.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -8 és 0 fok között alakul. Az orvosmeteorológiai helyzet most kedvezően alakul, nem várható számottevő fronthatás.