Hogyan fertőtlenítenek egy intenzív osztályon?

Az intenzív osztályokon életveszélyes, súlyos állapotú betegeket ápolnak, ezért más osztályokhoz képest fokozottabb higiéniás intézkedésekre van szükség.

A legyengült, súlyos állapotú betegek sokkal fogékonyabbak a különböző kórházi fertőzésekre , ezért van szükség szigorúbb szabályozásra - ami egyaránt vonatkozik az ott dolgozókra és a látogatókra. Míg a dolgozóknak az osztályra belépve teljes ruházatukat le kell cserélniük, addig a látogatóknak általában egy védőruházatot kell az öltözékük fölé venniük. Annak érdekében, hogy az esetleges fertőzéseket munkájuk során ne vigyék át egyik betegtől a másikhoz, a dolgozók rövidujjú inget húznak, így ugyanis sokkal könnyebben tudják fertőtleníteni a teljes karjukat.

Ilyen fertőtlenítőszerek vannak a kórházakban Friss felmérések szerint a kórházi fertőzések igen komoly problémát jelentenek szerte a világban, hiszen mindent összevéve több ember halálát okozzák, mint az autóbalesetek vagy a mellrák. Az ilyen fertőzések a kórházba kerüléstől számított 72 órán belül, illetve a hazabocsátás után akár 10 nappal is megtámadhatják az emberek szervezetét, ráadásul okozói között sok a gyógyszeres kezelésnek ellenálló mikroba. Részletekért kattintson !

Továbbá az is fontos, hogy a betegek környezetének higiéniájára fokozottan ügyeljenek: általános szabály, hogy az orvosi eszközök, műszerek fertőtlenítését vagy éppen a páciensek ágyneműinek kezelését is az intenzív szakdolgozói végzik. A gyógyításhoz szükséges eszközökhöz és a beteg közvetlen környezetében lévő tárgyakhoz a takarítószemélyzet nem nyúlhat.

Rendszeresen végeznek zárófertőtlenítést is
Rendszeresen végeznek zárófertőtlenítést is

Rendszeresen végeznek úgynevezett zárófertőtlenítést is, amikor a fertőző betegek

gyógyulása, távozása, elszállítása, esetleg elhalálozása után a környezetében visszamaradt

kórokozókat elpusztítják. Ez a fertőtlenítési eljárás kiterjed a berendezési és felszerelési tárgyakra, a beteg által használt vécére, mosdóra, a beteg és az őt ellátó személyzet ruházatára, valamint mindazon anyagokra, tárgyakra és eszközökre, amellyel a fertőző beteg érintkezett vagy érintkezhetett.

Az intenzív osztályokon egyébként általában ugyanazokat a fertőtlenítőszereket használják, mint más osztályokon - de nagyobb dózisban, és gyakrabban is végzik velük a fertőtlenítéseket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.