Szexuális probléma, amit elhallgatnak a férfiak

Vannak olyan férfiak, akik hiába képesek az erekcióra és képesek kiélvezni a szex örömeit, mégsem képesek az orgazmusra. A magömléssel kapcsolatos probléma a felnőtt férfi lakosság mintegy 8 százalékát érinti, állítja Dr. Tobias Köhler illinoisi szakértő - szerinte a jelenség kifejezetten gyakori és mégis, a férfiak mégis szinte alig hallottak róla.

A legrettegettebb probléma a merevedési zavar – a Cleveland Clinic szerint a férfiak 52 százaléka találkozott már ezzel személyesen -, s ennek elterjedtsége miatt sokkal nyugodtabban beszélnek róla vagy keresnek orvosi segítséget. Ezzel szemben az orgazmusképtelenséget még mindig stigmaként kezelik.

A merevedési zavarral kapcsolatban még mindig számtalan mítosz kering a köztudatban, ráadásul az orvosok körében is gyakran előfordul, hogy továbbra is pszichológiai eredetű panaszként tartják számon. A szakembert kérdeztük. Dr. Köhler elmondása szerint a probléma nem az ejakulációval van, hanem az orgazmus elérésével – ez pedig jelentős mentális problémát okozhat a férfiaknak és partnerüknek is. A szakértő adatai szerint az ilyen férfiak öt alkalomból csak egyszer képesek elélvezni.

Akkor beszélünk gátolt orgazmusról, mondja Dr. Köhler, ha az érintett korábban 3-4 percen belül is eljutott a csúcsra, ám erre már 15 perc sem elegendő. Ennek okait számos kutató vizsgálja, de úgy vélik, mentális problémák és bizonyos gyógyszerek is állhatnak ennek hátterében: leggyakrabban az antidepresszánsok tehetnek erről, ugyanis ezek hatására túl sok szerotonin termelődik az agyban – minél több szerotonin van a férfiagyban, annál problémásabb az orgazmus elérése.

Szexuális problémáikat a férfiak sokszor elhallgatják

Ha tehát ezzel orvoshoz fordulunk, az első kérdések egyike lesz, hogy milyen gyógyszereket szedünk, illetve milyen egészségügyi problémáink vannak – ugyanis pajzsmirigy-, vagy cukorbetegség is közrejátszó tényező lehet.

Sokan vélik úgy azonban, hogy a gátolt orgazmusnak pszichológiai oka van, ez lehet depresszió vagy félelem: félelem a nem kívánt terhességtől, az intimitástól vagy mástól. Ilyenkor az orvosok inkább szexuálpszichológushoz vagy – terapeutához küldik az illetőt. Itt érdemes megjegyezni, hogy a gátolt orgazmus akkor is jelentkezhet a férfiaknál, ha gyakran maszturbálnak – és partnerük képtelen ugyanazon ingereket biztosítani számukra.

Forrás: www.dailymail.co.uk

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.

Figyelmeztetés!

Az általad megtekinteni kívánt tartalmunk olyan elemeket tartalmaz, amelyek az MTTV. (2010. évi CLXXXV. törvény) által rögzített besorolás szerinti V. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Csak akkor tekintsd meg, ha elmúltál 18 éves.