Mutatjuk, miért jó a férfiaknak, ha lefogynak

Mintegy megduplázhatják spermiumszámukat az elhízott férfiak, ha lefogynak és hosszú távon is megőrzik egészségesebb testsúlyukat – derült ki egy nagyszabású dán kísérletből. Korábbi kutatások azt mutatják, hogy ezzel javulhat az érintett férfiak termékenysége.

Világszerte egyre súlyosbodó problémát jelent az elhízás, amely kapcsán szakértők nem ritkán már pandémiáról beszélnek. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint 1975 és 2016 között megtriplázódott az elhízással élők aránya globálisan, akik létszáma az Elhízástudományi Világszövetség (WOF) becslései alapján elérheti az egymilliárd főt 2030-ra. Az előrejelzés a magyar lakosság tekintetében is meglehetősen kedvezőtlen jövőképet vázol fel, mivel az évtized végére a hazai férfiak 37 százaléka jelentős súlyfelesleggel küzdhet. Eközben a világ minden táján megfigyelhető tendencia, hogy folyamatosan csökken, és mintegy 40 évente megfeleződik a férfiak spermiumszáma , ami néhány évtizeden belül súlyos termékenységi krízishez vezethet. Bár ez utóbbi jelenség nem írható kizárólag az elhízás számlájára, egy új kutatás szerint ugyanakkor van kapcsolat a kettő között.

fogyás, fogyókúra, testmozgás, sport, elhízás, férfi
A fogyás az elhízással élő férfiak termékenységét is javítja. Fotó: Getty Images

Mint azt a Koppenhágai Egyetem közleménye írja , az egyetem és a Hvidovrei kórház szakembereinek kutatási eredményei szerint jelentősen javul az elhízott férfiak ondóminősége, ha leadnak a súlyfeleslegükből, illetve meg is tudják tartani az elért fogyást. Kísérletükben 56 férfi vett részt a 18-65 év között korcsoportból, akik testtömegindexe ( BMI ) 32 és 43 közé esett. A BMI egy olyan mutató, amely a testmagassághoz viszonyítva értékeli a felnőttek testsúlyát: az így kapott hányados alapján beszélhetünk soványságról (18,5-ös érték alatt), normál testtömegről (18,5-25), túlsúlyról (25-30) vagy elhízásról (30 felett). "A résztvevők átlagosan 16,5 kilogrammot adtak le, ezáltal pedig 50 százalékkal emelkedett ondójukban a spermiumkoncentráció, illetve 40 százalékkal a spermiumszám" – mondta el Signe Torekov professzor, a Human Reproduction című folyóiratban megjelent tanulmány társszerzője.

A fogyás egy nyolc hétig tartó alacsony kalóriás diéta eredménye volt, de a résztvevőket további egy évig még nyomon követték a kutatók. Mint kiderült, azoknál a férfiaknál, akik megőriztek a fogyókúrával elért testsúlyukat, az ondóminőségi mutatók is magas szinten stagnáltak. Valójában azt lehet mondani az adatok tükrében, hogy az érintettek spermiumszáma egy év elteltével is nagyjából a duplája volt annak, mint amennyit a kísérlet elején mértek náluk. Ezzel szemben azon résztvevők ondóminősége számottevően romlott a vizsgálati időszakban, akik visszaszedtek valamennyit a leadott feleslegből.

Torekov kifejtette, régóta ismert, hogy az elhízás összefüggésben állhat a csökkent ondóminőséggel. Sőt, egyes kutatások azt is felvetették, hogy a fogyás javulást idézhet elő a férfiak termékenységében is. Ezek a tanulmányok azonban vagy kevés résztvevő adatain alapultak, vagy olyan csekély súlycsökkenésen, hogy ezáltal nem lehetett egyértelmű következtetéseket levonni belőlük. A mostani az első hosszú távú, randomizált tanulmány, amely minden kétséget kizáróan kimutatta, hogy az elhízással élő férfiak ondóminősége tartós fogyás révén javítható.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A fátyolfelhőzet levonulását, valamint a gomolyfelhők feloszlását követően alapvetően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmeneti párásság, köd képződhet. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő helyeken, nagyobb városokban, vízpartokon ennél pár fokkal enyhébb is lehet az idő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.