A depresszió legkellemetlenebb tünete

A depresszió egyik jellegzetes tünete az úgynevezett anhedónia, ami azt jelenti, hogy valaki elveszti az érdeklődését az olyan dolgokkal kapcsolatban, amelyek korábban örömet okoztak neki. Sok kedélybeteg számára pedig ebbe a szex is beletartozik.

Negatív irányba változik a libidó

A depresszióban szenvedők önbizalma nagyon gyakran lecsökken, alulmotiváltak lesznek, és a libidójuk is negatív irányba változik. Ez pedig egyértelműen hatással van a szexuális teljesítőképességre , illetve a szeretkezési kedvre is. Emellett számos antidepresszáns mellékhatása is a libidóvesztés , illetve a csökkent szexuális teljesítőképesség.

Gyakran eszükbe sem jut a nemi élet

Amikor az emberek depressziósak, gyakran szinte eszükbe sem jut a nemi élet - ahogy egy 2015-ös amerikai tanulmány is igazolja. A készítése során megkérdezett emberek közül az egyik azt mondta, hogy "csak azt szeretné, ha békén hagynák, hogy ne legyen rossz a hangulata", egy másik pedig, hogy "minden olyan megerőltetőnek tűnik" - és ebbe a szex is beletartozik.

Így hat a depresszió a szexuális életünkre
Depresszió esetén van, hogy a szex is megerőltetőnek tűnik

A tanulmány arra is kitért, hogy azok a párok, amelyeknek csak az egyik tagja depressziós, sokkal több nehézséget tapasztalnak a nemi életükben, mint ahol mind a két fél kedélybeteg .

"Amikor valaki nem érzi jól magát a bőrében vagy nem szereti magát, akkor általában nincs elég önbizalma, illetve érdemtelennek érezheti magát a partnerével való testi kapcsolatra" - mondta Amy Delaney, a Millikin Egyetem professzorhelyettese, aki 2018-ban készített tanulmányt a depresszió és az intimitás kapcsolatáról.

A kedélybetegség sajnos nem csak a mentális állapotunkra van rossz hatással - fizikailag is meglehetősen igénybe veszi a szervezetet. Milyen fizikai tünetei lehetnek a depressziónak? Kattintson!

Alacsony önbizalom és elszigeteltség

A libidóvesztés, illetve a szexuális teljesítőképesség csökkenése mellett az alacsony önbizalom, illetve az elszigeteltség érzése az, ami a párok esetében zavarokat okoz a nemi életben, ha az egyik fél kedélybeteg. Különösen akkor igaz ez, ha a felek nem képesek beszélni ezekről a problémákról.

Éppen ezért a libidó visszanyeréséhez gyakran nemcsak a depressziót kell kezelni, hanem a pár tagjai között kialakult, intimitással, illetve kommunikációval kapcsolatos nehézségeket is. Ilyenkor érdemes szakemberhez fordulni, aki megfelelő terápiás módszert javasolhat.

Forrás: menshealth.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -2 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok a délelőtt folyamán feloszlanak, és túlnyomóan derült lesz az ég. Az ország északkeleti felén lehet a déli, kora délutáni órákban átmeneti kisebb felhősödés. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet az Alföldön élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között valószínű. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!

Figyelmeztetés!

Az általad megtekinteni kívánt tartalmunk olyan elemeket tartalmaz, amelyek az MTTV. (2010. évi CLXXXV. törvény) által rögzített besorolás szerinti V. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Csak akkor tekintsd meg, ha elmúltál 18 éves.