Veszélyes vírusok kerülhettek illetéktelen kezekbe

Súlyos biológiai veszélyre figyelmeztetett a WHO a harcok sújtotta Szudánban, miután a szemben álló felek egyike ellenőrzése alá vett egy laboratóriumot, ahol a többi között kanyaró- és koleravírust is tárolnak.

A szudáni harcok során veszélyes vírusokat (többek között kanyaró- és koleravírusokat) tároló laboratórium került az egyik fél ellenőrzése alá. A WHO szudáni irodájának vezetője, a jelenleg az afrikai országban tartózkodó Nima Szaíd Abíd azt közölte, a technikusok nem tudnak bejutni a közegészségügyi intézet laboratóriumába, hogy biztonságba helyezzék a veszélyes anyagokat.

Egyre nehezebb helyzetben a segélyszervezetek

Videóhívásában Abíd nem közölte, melyik oldal ellenőrzi jelenleg a létesítményt. Mindeközben Jens Laerke, az ENSZ humanitárius ügyek koordinációjáért felelős hivatalának (OCHA) szóvivője arról tájékoztatott, hogy - bár továbbra is elkötelezettek a szudáni nép támogatásában - a harcok által sújtott térségekben csökkentik aktivitásukat.

Az összecsapások kezdete óta legalább öt segélymunkást öltek meg, és emiatt az ENSZ Nemzetközi Migrációs Szervezete (IOM), valamint világszervezet Világélelmezési Programja (WFP) már felfüggesztette az országban zajló programjait.

vírus, laboratórium
Veszélyes vírusokat tároló laboratórium került a harcoló felek ellenőrzése alá. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images

Patrick Youssef, a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) afrikai irodavezetője felszólította a nemzetközi közösséget, igyekezzenek "hosszútávú megoldást" találni a szudáni helyzetre azt követően is, hogy kimenekítették az országból a külföldi állampolgárokat.

Szudánban április 15. óta folynak harcok az országot a 2021. évi katonai hatalomátvételt ténylegesen vezető Abdel-Fattáh Burháni tábornok vezette hadsereg, valamint ellenlábasa és egykori helyettese, Mohamed Hamdan Daglo tábornok irányítása alatt álló félkatonai Gyorsreagálású Támogató Erők (RSF) között. A harcokban a WHO adatai szerint eddig csaknem 460-an vesztették életüket, a hirtelen kirobbanó konfliktus miatt pedig több ezer külföldi rekedt az országban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!