Kiderült, ezek miatt stresszelünk a legtöbbet

Egy friss kutatás kiderítette, mik a legnagyobb stresszfaktorok az életünkben, illetve mennyi pénzt áldozunk arra, hogy kevésbé érezzük magunkat feszültnek. Mutatjuk!

Kétezer amerikai felnőtt bevonásával készült egy felmérés, amelyből kiderült, hogy a politika a legnagyobb stresszfaktor az emberek életében. A válaszadók 78 százaléka ugyanis ezt jelölte meg első helyen - ezt követi a munka és a pénzügyi helyzet 51-51 százalékkal. 37 százalék egészségügyi probléma végett, 35 százalék pedig a partnere miatt szorong. Négyből egy embernek a munkába járás, 32 százaléknak a klímaváltozás, 29 százaléknak pedig a közösségi média is nap mint nap feszültséget okoz.

stressz, anyagi helyzet, fokozott feszültség, stresszfaktor,
Az anyagi helyzet is gyakran okoz fokozott feszültséget. Fotó: iStock

Sokba kerül a stresszcsökkentés

Ha szorongunk, az sokszor valamiféle kezelést kíván. Ez azonban igen költséges lehet, ráadásul gyakran nem túl egészséges módszerekkel próbáljuk levezetni a feszültséget. A válaszadók 69 százaléka ismerte el, hogy olykor egészségtelen módon kezeli a stresszt, például alkohol után nyúl. Egy átlag amerikai nagyjából 960 dollárt költ évente stresszcsökkentésre. Ennek ellenére a válaszadók 68 százaléka mondta azt, hogy ez eddigi életének legstresszesebb időszaka, 67 százalék pedig nem is bízik a megkönnyebbülésben, vagy azt nem a közeljövőtől reméli.

Ennyi idegeskedéssel járnak az ünnepi feladatok

Így lesz az év legszebb időszaka a december - kattintson!

A közelgő karácsony sem javít az emberek stressz-szintjén. A legtöbben az ajándékvásárlásra feszülnek rá, de a családlátogatás, a főzés, a sorban állás és a tömeg is jelentős stresszfaktor. De nemcsak az növeli a feszültséget, amikor mi választunk és vásárolunk ajándékokat, hanem az is, ha mi vagyunk a megajándékozottak - legalábbis a válaszadók közül háromból egy embert ez is frusztrálttá tesz.

Összességében az amerikaik kétharmada állítja, hogy az ünnepi időszakban átélt stressz miatt egyáltalán nem élvezik a karácsonyt. Maradnak a kötelező feladatok - az ajándékvásárlástól a főzésen át a rokonok fogadásáig -, és így a többségnél nem az örömteli pillanatok gyűlnek, hanem a stressz és a szorongás percei.

Forrás: nypost.com

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23, +28 °C
Minimum: +9, +14 °C

Délelőtt a napsütést időnként gomolyfelhők zavarják, csapadék azonban nem lesz. Délután folytatódik a változóan felhős idő, legfeljebb a Dunántúlon fordulhat elő egy-egy kisebb zápor. A szél napközben eros nyugati lesz. Hajnalban 9, 14 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 23, 28 fok között alakul.

Egészséget befolyásoló hatások: