Megijeszti a fiatalokat a való világ

Egyre több a szociális szorongással küzdő fiatal a 11 és 25 év közöttiek körében – figyelmeztetnek a szakemberek. Mutatjuk az okokat és a következményeket.

Az 1995 és 2009 között született Z generáció tagjai elődeikhez képest jellemzően jobban törődnek a társadalmi kérdésekkel és az egészséges életmóddal, valamint, kevesebb alkoholt fogyasztanak. Gyakran emlegetik őket „érzékeny generációként” is. Azonban, mivel ezek fiatalok kevésbé mernek kockázatot vállalni, csak a szűk baráti körük jelentette komfortzónájukon belül élnek, és a tevékenységeik és interakcióik nagy része még így is csak virtuális. Mindennek pedig számos káros következménye van – írta meg a The Guardian.

fiatalok, szorongás, szociális szorongás
Amikor offline kapcsolatba kell lépniük valakivel, az komoly nehézséget jelenthet a fiataloknak. Fotó: Getty Images

Megijeszti őket a való világ

A Z generáció fiataljai leginkább csak egy maroknyi, hasonló gondolkodású emberrel veszik körbe magukat. Bár ez nagyobb kontrollt biztosíthat nekik a saját életük bizonyos részei felett, hosszú távon szociális szorongáshoz is vezethet – főleg azért, mert azzal a néhány emberrel is többségében csak online beszélgetnek. Ezért amikor offline kapcsolatba kell lépniük valakivel, az komoly nehézséget jelenthet nekik – figyelmeztettek a szakértők.

„Aránytalanul megnövekedett a szociális és a szakmai szorongás, az általános önbizalom és a kapcsolati problémák előfordulása ebben a generációban. Ezekkel a nehézségekkel leginkább az irodában, a szórakozóhelyeken vagy a randevúikon szembesülnek" – nyilatkozta Natalie Phillips pszichoterapeuta, aki kifejezetten 11 és 25 év közötti gyerekekkel és fiatalokkal foglalkozik. „A külvilág sokkal ijesztőbbnek tűnhet, ha még nincs vele tapasztalatod” – fűzte hozzá.

A legtöbb ember időről időre szorong valami miatt: elég egy kellemetlen helyzet, egy nem várt esemény, kínos találkozó, vagy bármi, ami fokozott stresszel jár. Összeszedtünk néhány gyakorlatot, ami segíthet a feszültségoldásban.

Túl korán nőnek fel

Egy nemrégiben megjelent tanulmány szerint a megkérdezett – Z generációs, 18 és 25 év közötti, alkoholt nem vagy csak nagyon ritkán fogyasztó – fiatalok 70 százaléka úgy érzi, hogy nagyobb nyomás nehezedik rájuk, mint amekkora a szüleik vállán volt ennyi idősen. Sokat görcsölnek a jó tanulmányi eredmények és a sikeres karrier elérése miatt, és csak nagyon kevés idejük marad szórakozni. Phillips szerint viszont ez túl sok nyomást jelenthet a fiataloknak, akik így olyan fontos élettapasztalatoktól esnek el, amelyeket elődeik a fiatal éveik alatt éltek át. „Az az érzésem, hogy ez a nemzedék nem tanul meg hibázni, és nem élvezi ki a fiatalságát. Túl korán nőnek fel” – fogalmazott a terapeuta. Ezt a tendenciát pedig csak még tovább súlyosbította a világjárvány, amely miatt rengeteg fiatal tanult és dolgozott otthonról, és még a szokásosnál is ritkábban találkozott másokkal személyesen.

A kutatásban részt vevő fiatalok egyike, Jennifer úgy fogalmazott, hogy az ő generációja már túlságosan tisztában van a világ történéseivel már fiatal korban is. Az éghajlatváltozás és a világ politikai légkörével kapcsolatos problémák nyomást gyakorolnak rájuk, és arra készteti őket, hogy ne csak a pillanatnak éljenek és bulizzanak, hanem tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a világ egy jobb hely legyen.

Jane Darougar pszichoterapeuta pedig azt mondta, meglepte, amikor szembesült vele, hány diák vallja magát antialkoholistának. Szerinte ennek főként az lehet az oka, hogy ez a generáció már jobban tudatában van annak, hogy az alkohol milyen káros hatásokat gyakorolhat a mentális egészségre.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
kakukkfű
Nem hinnénk, de ezt teszi a kakukkfű a szervezetünkkel – Minden konyhában ott lenne a helye
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +20 °C
Minimum: +2 °C

Változó vastagságú fátyolfelhőzet szűrheti a napsütést, helyenként (főleg délnyugaton) olykor el is takarhatja a napot, azonban csapadék nem valószínű. A légmozgás nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad, majd estétől nagyobb területen északkeletire fordul és megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható. Fronthatás ma nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezete pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.
kvíz
Kvíz: felismered képről az emberi szerveket? – Teszteld az anatómiai tudásod! Mennyire vagy jártas az anatómiában? Felismernéd képek és pozíciójuk alapján az emberi belső szerveket? Tedd próbára tudásod kvízünk segítségével!