Ez a 4 kérdés megmentheti a párkapcsolatot – Nem mindegy, mikor teszed fel őket

Sok párkapcsolati probléma adódik a rosszkor vagy rosszul megfogalmazott mondatokból. Most olyan példákat mutatunk be, amelyek segíthetnek megelőzni egy nagyobb veszekedést.

Egy párkapcsolatban különösen fontos tisztában lenni azzal, hogy mit, hogyan és mikor érdemes kimondani, mert így több konfliktust is meg lehet előzni.

"Milyen konkrét lépéseket tehetek azért, hogy javuljon a kettőnk érzelmi légköre?"

Ebben a kérdésben három fontos fogalom rejlik: először is, meg akarjuk változtatni a légkört. Sok pár csak a partnerük megváltoztatásán gondolkodik, de jobb, ha az általános érzelmi légkör javítására koncentrálnak – azaz a feszültség csökkentésére és a kapcsolat erősítésére. A második, hogy fontos a konkrétum, azaz a viselkedés: Mit szeretnénk, hogy a partnerünk tegyen, hogy jobban érezzük magunkat? Gyakran előfordul, hogy a partner úgy érzi, hogy mindent megtesz, de ezt nem értékelik, mert a másiknak más elképzelése volt - javasolja Robert Taibbi család- és párterapeuta a Psychology Today oldalán.

Az is fontos, hogy csak 1-2 dologra koncentráljon az ember: legyünk minél konkrétabbak. Ez segít prioritásokat felállítani és azonosítani, hogy mi az, ami igazán fontos. Ha 20 pontból álló listát adunk a partnerünknek, akkor valószínűleg túlterheltnek fogja érezni magát, akár megvetést is érezhet, ezért figyelmen kívül hagyja a kéréseket.

Egy nő egy férfi hátának dől, és fogják egymás kezét.
A nem megfelelő kommunikáció számtalan konfliktus forrása. Fotó: Getty Images

"Milyen módon tudlak leginkább támogatni, ha feszült vagy?"

Ha a párunk stresszes, az ránk is hatással van, mi is stresszelhetünk miatta, a hangulat feszültté válik. A kérdés célja, hogy megértsük, hogyan lehetünk segítőkészek ebben a helyzetben. A partnerünk válaszolhatja például azt, hogy

  • "hagyj békén,"
  • "kérdezd meg, hogy vagyok, és engedd, hogy kiadjam a gőzt," 
  • "ölelj meg," 
  • "ne érints meg," 
  • vagy "csak mondd, hogy úgy tűnik, nehéz időket élsz át, és kérdezd meg, mit tehetsz, hogy segíts."

Itt is fontos, hogy a kérdés a lehető legkonkrétabb legyen a partnerünk felé.

"Hogyan közölhetem a legjobb módon azt, hogy ha olyat teszel, ami zavar engem?"

Egy párkapcsolatban fontos, hogy olyan módon fejezzük ki, ha valami zavar a másikban, hogy a partnerünk ne zárjon be, vagy álljon rögtön védekező üzemmódba. Ez esetben is fontosak a részletek és a konkrétumok:

  • "ne este hozd fel témát, amikor már amúgy is feszült és fáradt vagyok", 
  • "legyél nyugodt, és ne mutogass ujjal, ahogy néha szokásod", 
  • "ne zúdítsd rám a semmiből, hanem szólj előre, hogy valamilyen problémáról szeretnél beszélni, de nem muszáj azonnal."

"Hogyan tudom a legjobb módon elmondani a véleményemet?"

Itt lényegében arra keressük a választ, hogyan tudjuk kifejezni a véleményünket és ötleteinket úgy, hogy a másik ne érezze azt, hogy kritizálni vagy irányítani akarjuk. Fontos, hogy egyes szám első személyben beszéljünk pl.: "én azt gondolom" ahelyett, hogy "ezt kellene csinálnod". Vagy kezdjük visszafogottabb, "puha" érzelmekkel, mint az aggódás, és ne olyan "kemény" érzelmekkel, mint a harag vagy a frusztráció. Itt is fontos az időzítés: nemcsak az a lényeg, hogy hogyan mondjuk, hanem az is, hogy mikor.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -1 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása után általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a délnyugati megyékben délelőtt még lehetnek felhősebb körzetek is. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 12 fok között valószínű, míg késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!