Koronavírus: ez az előnye, ha most ismerkedünk

Bár a koronavírus-járvány jelentős próbatétel elé állítja a párkapcsolatokat, ha most kezd bimbózni egy szerelem, annak a szakértő szerint akár előnyei is lehetnek.

A pandémia életünk számtalan területét felbolygatta, hatására változtak az emberi kapcsolataink, és alakultak érzelmeink, gondolataink. Nagy Erika párválasztási és párkapcsolati tanácsadó úgy nyilatkozott a Népszavának , hogy most magunkba vagyunk zárva, egyedül maradtunk a kérdéseinkkel, a kétségeinkkel, megváltoznak a prioritásaink. Kiderülhetett, hogy az emberi kapcsolataink, az érzelmi életünk egyáltalán nem magától értetődő. Több hét elteltével pedig azt is érezhetjük, ha ezek rendben vannak, könnyebben küzdünk meg a külvilág veszélyeivel is.

Koronavírus: randevúzzunk otthon A koronavírus-járvány idején sem kell lemondanunk a romantikus randevúkról. Mutatjuk a legjobb tippeket.

A szakember arról is beszélt, a jelenlegi helyzet a nehézségeken túl lehetőségeket is teremt. Van idő elgondolkozni, megismerni, felépíteni és felkészíteni magunkat a vírus utáni életre, akár egy párkapcsolat kialakítására, arra, hogy jól válasszunk. A tervek, célok, az irány kijelöléséhez, majd pedig a megfelelő társ megtalálásához akár segítséget is lehet kérni.

A koronavírus-járvány lehetőséget teremt arra, hogy jobban megismerjük leendő párunkat.
A koronavírus-járvány lehetőséget teremt arra, hogy jobban megismerjük leendő párunkat. Fotó: Getty Images

Lerohanás helyett ismerkedés

A bezártság, izoláltság miatt rosszabbul viselik most a magányt az emberek, így sokan regisztrálnak online társkeresőkre . Nagy Erika azonban azt tanácsolja, megfelelő tudatossággal, elővigyázatossággal és szűréssel működjünk ezeken az oldalakon. Egyrészt sok a szélhámos, másrészt nagy a csalódás esélye. Olyan jelölttel érdemes foglalkozni, akinél azt érezzük, érdemes elmélyíteni a kommunikációt. Az "ideális" és az "igazi" hajszolása helyett jobb, ha a divatos szóval: fenntartható, azaz hosszú távon is biztonsággal kiegyensúlyozottan működő kapcsolat kialakítása a cél. Ezt ugyan "melósabb" felépíteni, de értékesebbé teszi egyébként nemcsak a pár-, de a baráti kapcsolatokat is.

A szakember szerint kifejezetten hasznos, hogy egyelőre élőben nem lehet egymást látni, mert lerohanás helyett így marad idő igazán ismerkedni. "A járvány lelassítja, visszahozza a régebbi idők normális tempóját, lehetőséget ad felfedezni a másik ember személyiségét, lényét" - hangsúlyozta Nagy Erika.

Csökkenhet az árkülönbség Budapest és vidék között - így változtatta meg a lakáspiacot a járvány. Részletek társportálunk, az nlc.hu cikkében .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?