Így hat a testünkre, ha szerelmesek leszünk

Aki szerelmes, sokkal lendületesebbnek, erősebbnek, tettre készebbnek érzi magát - és ez nem a képzelet játéka. Tény, hogy a szerelem érzése biokémiai folyamatokat indít el a szervezetben, amelyek az egészségünkre is hatással vannak.

A hormonok játéka

Egy kapcsolat első pár hónapjában, amikor csak úgy tombolnak bennük a romantikus érzelmek, a szervezetben megnő a kortizol nevű stresszhormon szintje. Ezzel együtt pedig lecsökken a szerotonin - amely többek között a hangulatunk stabilizálásáért is felel - mennyisége. Ez a kombináció okozza, hogy ilyenkor akár óráról órára is változhat a hangulatunk, továbbá minden érzést - a negatívat és a pozitívat is - sokszorosára felnagyítva élünk meg, és gyakran vagyunk idegesek.

szerelem, kapcsolat, párkapcsolat, boldogság, hormonok
Még a hangunk is megváltozik, ha szerelmünkkel beszélünk (Fotó: 123rf)

Emellett egyfajta eufóriaérzés is hatalmába keríti a friss szerelmeseket, ami annak köszönhető, hogy ilyenkor megemelkedik a szervezetben a dopamin szintje. A dopamin a "jutalomérzetért" felelős hormon. A dopaminfröccs által kiváltott pozitív érzés pedig annyira erős, mint egy drog - tulajdonképpen "rá is lehet szokni". Ezért is viseljük nehezebben, ha ebben az időszakban ér véget a kapcsolat.

A szerelem tényleg vak?

Ez történik, ha a párunkra gondolunk A tűz életben tartásához elengedhetetlen, hogy közös programokat szervezzünk. A vacsoránál és a mozizásnál azonban vannak jobb megoldások is, amelyekkel újra közel kerülhetünk egymáshoz.

A szerelmi "koktélban" benne van még az oxitocin nevű hormon is, amelyet szeretethormonnak is hívnak. Ez akkor termelődik nagyobb mennyiségben, amikor szerelmünkkel bőr-bőr kontaktusba lépünk, például megöleljük egymást. A mondás, miszerint "a szerelem vak", szintén nem véletlenül született. A hormonok játéka hatással van az ítélőképességünkre, és sokkal kevésbé vagyunk kritikusak másokkal - különösen azzal, akibe szerelmesek vagyunk. Emellett kevesebbet is szorongunk ilyenkor, és nem tulajdonítunk akkora jelentőséget mások véleményének.

Máshogy szólunk szerelmünkhöz

Hangunk is megváltozik, ha olyasvalakihez beszélünk, akibe szerelmesek vagyunk - ami teljesen tudattalan folyamat. Egy tanulmány szerint ilyenkor a férfiak ösztönösen mélyebb, a nők pedig magasabb hangon beszélnek.

A szerelem érzése egyébként számos módon előnyösen hat a szervezetre. A szeretett személy közelségének egy 2010-es tanulmány szerint bizonyítottan mérhető fájdalomcsillapító hatása van. A Carnegie Mellon University kutatása szerint pedig a szerelem, a viszontszeretettség érzése, illetve a minél gyakoribb testi kontaktus a szeretett személlyel erősíti az immunrendszert is, így csökkenti az esélyét, hogy elkapjunk egyes fertőző betegségeket. Továbbá jó hatással van a szívünkre, gyorsítja a gyógyulást - legyen szó akár testi, akár lelki eredetű problémáról -, sőt a Psichology Today tanulmánya szerint még a kreativitásunkat is fokozza.

Forrás: care2.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

A fátyolfelhők dél felé fokozatosan levonulnak, a vastagabb felhőzet szakadozik, gomolyosodik, csökken, illetve emellett képződnek is gomolyfelhők - összességében alapvetően sok napsütésre van kilátás. Főként északkeleten, keleten néhol zápor előfordulhat, akár jégdara kíséretében. Az északi, északnyugati szél többfelé megélénkül. A délutáni órákra 14 és 19 fok közé melegszik fel a levegő. Bár nem érvényesül markáns fronthatás, a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!