Egy rossz házasság akár meg is ölhet?

Azt sokan tudják, hogy egy rossz házasság igen lehangolttá teheti az embert, és sok energiáját elszívja, szakemberek szerint azonban ez az állapot akár végzetes tragédiához is vezethet.

A Michigen Állami Egyetem szakemberei úgy vélik, a boldogtalan házasság stresszt okoz, ami pedig a fizikai egészségre is kihathat, így azok, akik nem érzik magukat boldognak a párjukkal, nagyobb eséllyel vannak kitéve a depresszió, a magas vérnyomás vagy akár a szívbetegség kockázatának . Éppen ezért a kutatók arra készülnek, hogy alaposan utánajárnak, milyen hatással lehet a házasság az ember szív- és érrendszeri állapotára.

Milyen a szerelemben? Töltse ki tesztünket! Amint azt a kutatást vezető dr. Hui Liu kifejtette, ezek a kérdések nagyon is időszerűek, hiszen az Egyesült Államokban négyből egyen szívbetegség következtében halnak meg, ráadásul ezek többsége megelőzhető lenne, ha pontosan tudni lehetne, kinél mi vezetett a betegséghez.

Dr. Liu hozzátette, miszerint a tudósok régóta sejtik, hogy a stresszhormonok szintje is megemelkedik a szervezetben, ebből következően megnő a vérnyomás, szaporább lesz a szívritmus, és máris egyenes út vezet a szívbetegséghez.

A rossz házasság megbetegít (Fotó: Europress)

Dr. Liu elmélete nem egyedülálló, egy korábbi amerikai kutatás azt mutatta ki, hogy azoknak a férfiaknak, akik stabil, boldog házasságban élnek, erősebbek a csontjaik, mint azoknak a társaiknak, akik egyedülállóak vagy elváltak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A felhős részeken is a fátyolfelhőzet levonulását követően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmenetileg pára, ködfoltok képződhetnek. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő részeken ennél pár fokkal enyhébb lehet a reggel. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.