„Bántalmazó kapcsolatban élek. Hogyan gyűjtsek bátorságot a meneküléshez?”

Mit tehet az a nő, akit válogatott módszerekkel bántalmaz a férje? Kihez fordulhat ilyenkor az áldozat, és hova mehet kisgyermekeivel együtt?

„Hét évvel ezelőtt, 19 éves koromban ismerkedtem meg a nálam hat évvel idősebb férjemmel. Éppen akkor hagyta abba az ivást és költözött haza a katonai laktanyából. Azonnal egymásba szerettünk, vonzó, bolondos és igazán édes férfi volt” – kezdte vallomását egy kétségbeesett nő, aki a The Guardianhoz fordult levelével. A férfi ugyanis a megnyerő és kedves társból idővel módszeres bántalmazóvá vált.

síró nő
Mit tehet az a nő, akit válogatott módszerekkel bántalmaz a férje? Fotó: Getty Images

„Az első gyerek születése után drasztikusan megváltozott”

A levélíró és párja három éve házasodott össze, és két közös gyermeket nevelnek. A nő elmondása szerint a férfi az első baba megszületése után változott meg drasztikusan. Téveszméi lettek, valamint paranoiássá és erőszakossá vált.

Minden tekintetben bántalmaz. Fizikailag, mentálisan, érzelmileg, verbálisan és szexuálisan egyaránt. Közben kontrollálhatatlanná vált az alkoholizmusa, és drogozni is újra elkezdett. Rendszeresen pornót néz, figyelemfelkeltő fotókat tesz közzé magáról, és szexcsetel másokkal. Rólam pedig összevissza hazudozik. Úgy állít be engem, mintha én lennék a bántalmazó és a szörnyű szülő” – ismertette problémáit a kétgyermekes anya.

Az elkeseredett nő arra is kitért a levélben: újra és újra elmondja a férjének, hogy mennyre bántja őt a viselkedése, mert bízik abban, hogy ezzel felébred a férfiban a lelkiismeret-furdalás. Az ilyen próbálkozásoknak azonban mindig ugyanaz a vége: a férj a feleséget okolja mindenért, és megvádolja őt valótlan dolgokkal. „Úgy tűnik, őszintén elhiszi, hogy igazat mond, és valamiképpen ő az áldozat. Őrjítő ez az egész” – fogalmazott a levélíró.

A nő bevallotta továbbá, hogy nem érez elég bátorságot ahhoz, hogy elhagyja a férfit, közben viszont tudja, hogy nem helyes, ha továbbra is elviseli ezt a bánásmódot. „Nem akarom, hogy a gyerekeim azt gondolják, hogy ez rendben van. Hiányzik a férfi, akibe beleszerettem, de úgy tűnik, ő már rég eltűnt – vagy talán soha nem is létezett” – zárta sorait a tanácsot kérő olvasó.

Bántalmazó kapcsolat: ki marad benne, és miért?
Nemcsak nők élhetnek bántalmazó kapcsolatban, de nemtől függetlenül hihetetlen lelki erő kell a változtatáshoz és a további élethez. Gyetvai Viktória párkapcsolati szakértőt kérdeztük a bántalmazó kapcsolatokról.

„Amit tesz, az nem a te hibád!”

A levélírónak a The Guardian egyik szerkesztője, Annalisa Barbieri válaszolt, aki gyakran ad tanácsokat a családi problémákkal küzdő olvasóknak. Véleménye szerint mindig nagyon nehéz beismerni és elfogadni, hogy egy kapcsolat nem működik. Egy bántalmazó kapcsolat azonban – ahogyan a segítséget kérő nő is fogalmazott – őrjítő lehet, ráadásul a családban élő gyerekekre is komoly hatást gyakorol.

„Amit a férjed tesz, az nem a te hibád és nem a te felelősséged! Az ilyen viselkedésért mindig az elkövető a felelős, és nincs semmi, ami felmentheti a tette súlya alól: sem az alkohol- vagy kábítószer-fogyasztás, sem a depresszió vagy az állás elvesztése, vagy ha veszít a kedvenc focicsapata” – szögezte le a szerkesztő.

Barbieri a családon belüli erőszak ellen küzdő szervezet, a Refuge szakértőjét, Sarah Berry-Valentine-t is megkereste, hogy minél jobb tanácsot adhasson olvasójának. A szakember rámutatott, hogy a terhesség gyakran triggerként hat a bántalmazókra, ugyanis úgy érzik, a baba érkezésével elveszítik a kontrollt a saját és partnerük élete felett.

Nem tanácsolhatjuk, hogy hagyd el a férjedet. De azt igen, hogy gondolj a jövődre. Gondolkodj el azon, hogy szeretnél-e még hat hónap, vagy akár hat év múlva is ugyanott lenni, ahol most vagy. Sajnos semmit sem tudsz tenni, amivel megváltoztathatnád a férjedet, a viselkedése ugyanis az ő döntése. Persze mindig nagyon nehéz szembenézni ezekkel a helyzetekkel, különösen akkor, ha gyermekeid is vannak. Az elmúlt 15 évben sok hasonló történetet olvastam, és voltak olyanok, akiknek évekbe telt, hogy elég bátorságot gyűjtsön ahhoz, hogy kilépjen a bántalmazó kapcsolatból. A távozás sosem könnyű, ráadásul nagyon óvatosan kell megtenni, ugyanis az áldozat mindig ilyenkor a legkiszolgáltatottabb a bántalmazó partnerrel szemben” – magyarázta Barbieri.

Az áldozatok egyébként bármikor fordulhatnak egy családon belüli bántalmazással foglalkozó szervezethez – Berry-Valentine a levélírónak is ezt ajánlja. A képzett szakemberek akár még a menekülési stratégia kidolgozásában is segítenek az érintetteknek, ha arra van szükség.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 26 és 32 fok között várható. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.