A gyerekes párok kevesebbet randiznak

Tízből három szülő már nem is emlékszik, mikor volt utoljára valahol kettesben a párjával.

Sokszor hallottuk már, hogy a gyerekek érkezésével átalakul a párkapcsolat. Ezt az elméletet támasztják alá egy nemrég készült amerikai felmérés eredményei is, amelyet 5-18 éves gyerekek szülei töltöttek ki. A válaszokból kiderült, hogy az apák és anyák átlagosan több mint három éve voltak utoljára közös programon csak kettesben, tízből hárman pedig már az idejét sem tudják, mikor sikerült a párjukkal eljutni egy randevúra. A szülők többsége azonban több kettesben töltött pillanatra vágyik: 81 százalékuk szeretné a jövőben növelni az édeskettes találkozók gyakoriságát.

gyerekvállalás, párkapcsolat, kettesben töltött idő, minőségi idő, anyák, apák, szülők, rendevú
Tízből három szülő már nem is emlékszik, mikor randizott utoljára a párjával. Fotó: Getty Images

Ez hiányzik a szülőknek a legjobban

Mivel ronthatunk el egy randit? A válaszért kattintson ide!

A felmérésben arra is kíváncsiak voltak, hogy mi hiányzik a szülőknek a legjobban abból az időszakból, amikor még nem voltak gyerekeik. A válaszadók többsége a párjával töltött minőségi időt emelte ki és a randevúzást emelte ki. De sokan vágynak vissza korábbi életükbe azért is, mert akkor kevesebb felelősség volt a vállukon, többet szexeltek és reggelente tovább alhattak.

Boldoggá tesz a gyerekvállalás

Ennek ellenére a válaszadók azt sem állítják, hogy a gyerekvállalással rossz döntést hoztak volna vagy tönkrement volna az életük. Épp ellenkezőleg: 77 százalékuk azt vallja, hogy boldogabb és teljesebb életet él, mint korábban. Az alanyok 44 százaléka kimondottan várja a hétköznapokon, hogy hazaérve vacsorát készíthessen a családjának, de egyesek az altatási időt vagy az esti mese olvasását élvezik a leginkább. A válaszadók több mint harmada azt várja a legjobban az estékben, hogy megszeretgethesse a gyerekeit, de ugyanennyien várják a párjukkal való esti összebújást is.

A Valentin nap is más

A gyerekes családok egyébként a Valentin-napot is másképp ünneplik. A megkérdezettek 79 százaléka azt nyilatkozta, szívesebben tölti együtt egész családjával ezt a napot, 66 százalék pedig inkább a gyerekeivel, mint a kedvesével lenne ebben az időszakban. A családi Valentin-programok közül a fürdő, a vacsora és a múzeum, míg a páros programok közül a közös masszázs és a romantikus vacsora a legnépszerűbb.

Forrás: nypost.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.