Ennyire nehéz szülőnek lenni

Mutatjuk, hogy átlagosan mennyi hibát vétenek a szülők a gyerekük 18 éves koráig.

Meglepő dolgokra világít rá egy 2000 szülő részvételével végzett felmérés. Eszerint az anyák és apák átlagosan heti négy kisebb-nagyobb nevelési hibát vétenek. Ez éves szinten átlagosan 221, gyermekük születésétől 18 éves koráig pedig közel négyezer nevelési bakit jelent.

nevelési hiba, gyereknevelés, szülők, anya, apa, gyerek, szülőség
A kisebb-nagyobb bakik a nevelés velejárói. Fotó: iStock

Ebben hibázunk leggyakrabban

A leggyakoribb baki a szülők részéről saját bevallásuk szerint az, hogy túl sok képernyőidőt engedélyeznek gyerekeiknek, amit a véletlen káromkodások és a nem gyereknek való tartalom nézésének engedélyezése követ. A többség azt vallja, hogy bármennyire vágytak is gyerekre, a szülői létre nem lehet teljesen felkészülni. A válaszadók mindössze 12 százaléka állította, hogy teljesen felkészült az anyaságra, apaságra.

Kitől kérünk tanácsot?

A szülés megtépázza a testet, lelket egyaránt. De mi van akkor, ha az anyának hiányzik a régi élete? A válaszért kattintson ide!

Ha tanácsra van szükségük a gyereknevelést illetően, a válaszadók többsége először a párjával beszél, de majdnem ugyanennyien hívják fel előbb az édesanyjukat. Ritkábban, de előfordul az is, hogy a kétségbeesett anyák és apák más szülőkhöz fordulnak segítségért, vagy az interneten, esetleg a közösségi médián keresztül keresnek választ kérdéseikre.

Senki sem tökéletes

Nagyon fontos, hogy mindenki tisztában legyen azzal, hogy senki sem tökéletes. A kisebb-nagyobb bakik a nevelés velejárói, nem kell ezekből nagy ügyet csinálni. Ha például kicsúszik egy csúnya szó, azt el lehet ütni egy tréfával, vagy egyszerűen folytathatjuk úgy a beszélgetést, mintha mi sem történt volna.

A felmérésből azonban az is kiderült, hogy a válaszadók nem szeretnek másokat bántani azért, mert valamit elrontottak. A felmérés részvevői szívük szerint az anyukák megszégyenítését, vagyis a "rossz anyázását" törölnék ki a világból.

Forrás: nypost.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!