Többet iszunk a hangos zene hatására

Az alkohol sokkal édesebbnek tűnik hangos zenében, sőt a zajok hatására azt is kevésbé tudjuk valósan megítélni, hogy mennyit fogyasztottunk - derült ki a Portsmouth Egyetem új tanulmányából.

Hogy lássa, vajon a zene hatással van-e az alkohol ízének érzékelésére, Dr. Lorenzo Stafford különös kísérletbe kezdett. Felkért 69 nőt és 11 férfit - akik 18 és 28 év közöttiek, és gyakori ivók voltak - hogy változó zenében értékeljék a kínált alkoholos italok ízét és alkoholtartalmát. Az eredményekből kiderült, hogy az önkéntesek lényegesen édesebbnek érezték az italukat, ha azt egyedül fogyasztották a hangos zenében.

"Mivel az ember születésétől fogva előnyben részesíti az édes ízt, ez a kutatás választ adhat arra, hogy miért fogyasztanak zajos környezetben több alkoholt az emberek. Úgy tűnik, hogy az elsődleges ízérzékelés immunis sok zavaró körülményre, a zenére azonban nem" - mondta a kutató.

A kutatás a szakemberek szerint hozzásegítheti őket ahhoz, hogy jobban megértsék a mértéktelen és káros alkoholfogyasztást előidéző körülményeket, valamint az alkoholfüggőknek is nagy segítséget nyújthat. Az eredmények a tudósok szerint hatással lehetnek a szórakozóhelyekre, a helyi hatóságokra, valamint az italgyártó cégekre is. A tanulmány a Food Quality and Preference folyóiratában jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!