Többet árt a munka a ciginél?

Az Essex Egyetem szakemberi arra a felismerésre jutottak, hogy azok a várandós anyák, akik terhességük végéig dolgoznak, nagyobb valószínűséggel adnak életet alacsony súlyú újszülötteknek.

A vizsgálat során kiderült, hogy a terhesség végéig folytatott munkavégzés ugyanolyan károkat okozott a magzat számára, mintha az anya dohányzott volna várandóssága alatt. Korábbi kutatások már rávilágítottak, hogy az alacsony súllyal született gyerekek nagyobb eséllyel vannak kitéve különféle betegségeknek, lassabban fejlődnek, és gyakran későbbi életük során is számos problémával kell szembe nézniük.

A szakemberek 1339 gyereket figyeltek meg, akiknek anyja részt vett egy felmérésben 1991 és 2005 között. Emellett még további 17 483 nőt is bevontak a kutatásba, akik 2000-ben vagy 2001-ben adtak életet gyermeküknek, valamint átnéztek 12 166 korábbi esetet is, melyek az Egyesült Államokban az 1970-es évektől 1995-ig tartó időszakban történt születésekre vonatkoztak. Valamennyi esetben ugyanazokat a megfigyeléseket vonták le a szakértők.

Marco Francesconi professzor, a tanulmány egyik szerzője szerint a kormánynak javasolnia kellene, hogy a munkáltatók rugalmasabban bánjanak a várandós dolgozóikkal. Az alacsony testsúllyal történő születés számos későbbi gond okozója lehet, rosszabb iskolai teljesítményeket és magasabb halálozási arányokat is eredményezhet. A szakember szerint azoknak, akik inkább a szülésük előtt igénylik a pihenést, mint utána, meg kell adni erre a lehetőséget.

A tanulmány arra is kitért, hogy a mai nők sokkal tovább dolgoznak terhesen is, mint húsz évvel ezelőtt, míg korábban azok aránya, akik várandósságuk utolsó hónapjáig folytatták munkájukat, 16 százalék volt, 2000-re ez a szám már 30 százalékra nőtt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, melyek estére a legtöbb helyen fel is oszlanak, nagy területen kiderül az ég. Este a dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet nagy területen kísérhetik élénk, egy-egy helyen erős lökések, majd estére mérséklődik a légmozgás. A csúcshőmérséklet 20 fok körül alakul. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!