Megdőlt a legnagyobb mítosz a nárcizmusról – A legtöbben tévednek a személyiségzavarról

A nárcizmus ma szinte mindenhol téma, mégis sok félreértés övezi. Egy friss kutatás azt vizsgálta, hogyan vélekedik róla a laikus közvélemény. Az eredmények szerint az emberek egyszerre túlbecsülik a jelenség gyakoriságát, miközben alábecsülik az érintettek szenvedését.

Előfordul, hogy a közvélemény élénken érdeklődni kezd egy-egy mentális egészséggel kapcsolatos állapot iránt, és erről olyanok is intenzíven beszélnek, akiknek nincs klinikai pszichológiai képzettségük. Ilyen jelenség a nárcisztikus személyiségzavar is. Az érintettek erősen torz képet alkotnak saját jelentőségükről, rendkívül vágynak az elismerésre, miközben kevéssé érzékenyek mások szükségleteire. Általában szociális szorongással is küzdenek, mert tartanak attól, hogy mások negatívan ítélik meg őket. A közösségi médiában és az önsegítő irodalomban rengeteg tartalom foglalkozik azzal, hogyan lehet kezelni életünk „nárcisztikus” szereplőit – ám ezek közül nem mind tükrözi pontosan a klinikai valóságot. Ez problémás lehet, mivel a „nárcisztikus” kifejezést sokszor már szinte sértésként használják, a zavarral kapcsolatos negatív megítélés és stigma miatt, ezért az érintett gyakran titkolja is a diagnózisát, írja a Marie Claire. Mindennek pedig rossz hatása lehet azokra, akik valóban nárcisztikus személyiségzavarral élnek – írja a Psychology Today. 

Tévhitek a nárcisztikusokról

Egy friss tanulmány azt vizsgálta, mit gondolnak az emberek a nárcizmusról. A British Columbia Egyetem kutatója, David Kealy vezette csapat amerikai résztvevőket kérdezett meg a témával kapcsolatban. Összesen 815 fő, 18 és 86 év közötti önkéntes vett részt a felmérésben. Mindannyian 12 kérdésre válaszoltak a nárcizmussal kapcsolatos benyomásaikról. Többek között olyan állításokra reagáltak, mint: „Úgy tűnik, rengeteg nárcisztikus ember él a világban”, vagy „A nárcisztikus emberek valójában szenvednek”. Minden állítást egy 1-től 5-ig terjedő skálán értékeltek, ahol az 1 jelentette a teljes egyet nem értést, az 5 pedig a teljes egyetértést. Az elemzések öt fő megállapítást emeltek ki.

Fiatal férfi önmagát nézi egy visszapillantó tükörben.
A zavar másképp jelentkezik férfiaknál és nőknél. Fotó: Getty Images

Az emberek szerint gyakori a nárcizmus – pedig valójában ritka

A nárcisztikus személyiségzavar valójában ritka: a kutatások szerint az emberek 0,5-6 százalékát érinti. Ennek ellenére a résztvevők többsége úgy szerint a jelenség nagyon elterjedt: 69 százalékuk egyetértett azzal, hogy „sok a nárcisztikus ember a világban”. Sőt, 24 százalék azt is állította, hogy a saját életében is sok ilyen embert ismer. Úgy tűnik tehát, hogy az emberek jelentősen túlbecsülik a nárcizmus gyakoriságát – ebben valószínűleg a közösségi médiának is szerepe van.

Senki sem akar nárcisztikusnak tűnni

Bár csak kevesen fogalmaztak meg kifejezetten szélsőségesen negatív véleményt a nárcisztikus emberekről (például hogy nem érdemelnek segítséget), a résztvevők több mint 70 százaléka azt mondta, utálná, ha mások nárcisztikusnak tartanák. Vagyis a legtöbben igyekeznek elkerülni ezt a bélyeget.

Sokan nem gondolják, hogy a nárcisztikusok igazán szenvednek

Noha a nárcisztikus személyiségzavar súlyos mentális problémának számít, a válaszadók többsége nem gondolta úgy, hogy az érintettek különösebben sokat szenvednek (mindössze 34 százalék értett ezzel egyet). Pozitívum viszont, hogy 72 százalék szerint a nárcisztikus emberek megérdemlik a segítséget.

Az emberek szerint terápiára van szükség – de nem biztosak a hatékonyságában

A résztvevők körülbelül 66 százaléka egyetértett azzal az állítással, hogy a nárcisztikus embereknek sok terápiára van szükségük. Ugyanakkor csupán 37 százalék gondolta úgy, hogy a terápia valóban hatékony is lehet ebben az esetben.

Sokan gondolják, hogy személyesen is ártott nekik egy „nárcisztikus” ember

Annak ellenére, hogy a nárcisztikus személyiségzavar viszonylag ritka, a résztvevők mintegy 60 százaléka úgy nyilatkozott, hogy saját tapasztalata szerint már érte őt kár vagy sérelem egy nárcisztikus személlyel való kapcsolat során. Az ilyen beszámolók többsége nőktől származott.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat felől fátyolfelhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!