Sztárok, akik nem titkolják, hogy ADHD-val küzdenek

Egyre több híresség beszél nyíltan arról, hogy valamilyen betegséggel, zavarral, rendellenességgel küzd. Ez elsősorban azért jó, mert saját történetük, tapasztalataik, érzéseik megosztásával sok erőt adhatnak azoknak, akik hozzájuk hasonló helyzetben vannak. Cikkünkben most ADHD-s hírességekről lesz szó.

A figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar vagy ADHD egy nagyon elterjedt idegrendszeri fejlődési rendellenesség. Leggyakrabban gyermek- és serdülőkorban diagnosztizálják, de az is előfordul, hogy valakiről csak felnőttkorában derül ki, hogy érintett. Az ADHD főbb tünetei közé tartozik a koncentrációs zavar, a csapongó figyelem, a túlzott aktivitás/impulzivitás, illetve a feledékenység is. A Healthline cikke szerint a világon jelenleg körülbelül 8 millióan élnek ADHD-val, köztük sok híresség is. A lap gyűjtése alapján az alábbiakban mi is bemutatunk néhány ismert érintettet.

Michael Phelps

Az amerikai úszófenoménnál kilencéves korában diagnosztizáltak ADHD-t. A zavar nagyon megnehezítette számára az iskolát: túlságosan sokat izgett-mozgott, nem tudott figyelni az órákon, és a különféle feladatok megoldásával is nehezen boldogult. „A tanárok teljesen másképp bántak velem, mint az osztálytársaimmal. Egyikük azt mondta, belőlem soha nem lesz semmi, és soha nem leszek sikeres” – nyilatkozta Phelps a People -nek.

Bár a gyógyszerek sokat enyhítettek a tünetein, Phelpst végül az úszás tanította meg arra, hogy birkózzon meg az ADHD-val: a szigorú edzési rutin és a víz nyugtató hatása rengeteget javított az állapotán. „Azt hiszem, számomra az volt a legnagyobb dolog, hogy rájöttem, nyugodtan megnyílhatok és segítséget kérhetek. Ez mindent megváltoztatott. Most már képes vagyok a lehető legteljesebben élni az életemet.”

Michael Phelps, ADHD, figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar
Michael Phelps is ADHD-val él. Fotó: Getty Images

Adam Levine

A Maroon 5 frontembere az Additude -nek mesélt arról, mennyire küzdelmes volt a gyerekkora. Mint elmondta, míg a többi gyerek képes volt nyugodtan ülni, befejezni a feladatait, koncentrálni, neki ez nagyon nehezen ment. Bár a szüleinek köszönhetően már korán fény derült arra, hogy ADHD-s, és meg is kapta a szükséges kezelést, koncentrációs problémái felnőttként is megmaradtak.

„Néha gondjaim voltak a dalírással és a strúdiófelvételekkel. Nem mindig tudtam koncentrálni és befejezni mindent, amit kellett. Emlékszem, egyszer a stúdióban voltam, és kb. 30 ötlet volt a fejemben, de egyiket sem tudtam leírni, felvenni” – magyarázta az amerikai énekes, aki emiatt újra orvoshoz fordult. A szakember közölte vele, hogy az ADHD-ja nem múlt el, továbbra is fennáll, hiszen egy élethosszig tartó zavarról van szó.

„Az ADHD nem rossz dolog, és attól még, hogy valaki érintett, nem szabad másnak éreznie magát a többi embertől. Minden ADHD-snak azt üzenem, hogy ne feledjék, nincsenek egyedül. Sokan vannak, akik ugyanazon mennek keresztül, mint ők.”

Paris Hilton

Az amerikai valóságshow-sztár 12 éves kora óta gyógyszert szed az ADHD miatt. Saját bevallása szerint akkor volt a legnehezebb számára a zavarral való együttélés, amikor 2007-ben 23 napot börtönben töltött egy szabálysértés miatt. „Nehéz odafigyelnem a dolgokra” – mondta el Larry King amerikai műsorvezetőnek adott  interjújában , ahol arról is beszélt, hogy ennek ellenére az ADHD soha nem hátráltatta őt a szakmai vagy a magánéletében. „Mindenhol jól elboldogulok” – szögezte le.

Solange Knowles

Amikor először diagnosztizálták nála az ADHD-t, az amerikai énekesnőt nem nyugtatta meg, hogy végre megkapta a választ a kérdéseire. Felkeresett egy másik orvost is, hogy másodvéleményt kérjen. „Nem hittem az első orvosnak. Meg voltam róla győződve róla, hogy ez csak valami kitaláció, és így akarnak rávenni arra, hogy megvegyem a gyógyszereket. Aztán a második orvos megerősítette, hogy valóban ADHD-s vagyok” – nyilatkozta a BET -nek.

Knowles egyébként kitért rá, hogy számos, a zeneiparban dolgozó embernél lát ADHD-ra utaló tüneteket. „Úgy tűnik, mintha nagyon sokan érintettek lennének. Memóriaproblémák, valamibe belekezdeni, majd nem fejezni be…ezek tipikus ADHD-tünetek.”

Zooey Deschanel

Sokak számára meglepő lehet, hogy Zooey Deschanel ADHD-val él. Az amerikai színésznő ugyanis nem nagyon beszél erről, de egy korábbi blogbejegyzésben meglepő őszinteséggel számolt be arról, mi segít neki „fókuszban maradni”, és az ADHD-val járó jellegzetes panaszokra is utalt. „Te egy nem gyógykezelt felnőtt vagy figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarral, aki szeret kézműveskedni? Én igen! Alig van türelmem megírni ezt a bevezetést (már négyszer álltam fel közben a géptől), ezért a csapongó elmémet olyan projektekre kell összpontosítanom, amelyeket nagyon gyorsan be lehet fejezni. Elismerem, hogy soha nem fogok olyasmit befejezni, amihez bármennyi türelem is kell, ezért úgy döntöttem, hogy ez a blog olyan ’kreálmányokról’ fog szólni, amelyeket tényleg be tudok fejezni.”

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.