Szegények körében terjed a biofű

Magyarországon 20 ezerre tehető a droghasználók száma.

Az alkoholistákra koncentrálnak

Mintegy 20 ezer drogfüggő él Magyarországon, az ellátórendszer viszont az alkoholistákra koncentrál. "Komoly probléma ugyanakkor nincsen, aki le akar szokni, annak a rehabilitációja biztosított" - mondta a VG.hu -nak Zacher Gábor toxikológus, aki szerint hatalmas különbség van alkalmi használó, rendszeres fogyasztó és függő között. A hangsúlyos csoport az utóbbi, hiszen ezt nagyjából 20 ezren alkotják: ennek 50 százaléka marihuánafüggő , 25 százaléka intravénás szerhasználó, a maradék 25 százalék egyéb szerekkel él. A legutóbbi kérdőíves felmérés szerint mintegy 40 millió kábítószerhasználat történik évente Magyarországon.

Évente 40 millió kábítószerhasználat történik itthon
Abszolút listavezető Magyarországon a marihuána használata (Fotó: 123rf)

Széles körben terjed a biofű

Zacher Gábort a szerek veszélyességi fokáról is kérdezte a lap: a szakember szerint ez egy érdekes megközelítés."Ha az egyik veszélyes, akkor egy másik mitől nem az?" - tett fel a kérdést. Elmondása szerint a főként szegényebb települések körében használt biofű nagyon széles körben elterjedt Magyarországon, van, ahol akár 70-75 százalékos jelenléte is van. A szintetikus szerek között nagyon jól tartja magát az extasy, az abszolút listavezető pedig a marihuána, ezt használják a legtöbbször, viszont az ópiáttípusú szerek elkerülik a térségünket.

Európában nincs klasszikus kábítószer előállítás Zacher Gábor szerint Európában nem történik klasszikus kábítószer előállítás, habár Csehországban nagy mennyiségben gyártanak exstasyt: az ottani droglaborok látják el Európa 95 százalékát. A droggyártás ma már Kínába tolódott, ahol szinte mindenféle dizájner szert előállítanak. Európában a feltételek sem adottak az előállításhoz: "- A svédek például hiába szeretnének kokain ültetvényeket, ha az ottani időjárás erre nem nagyon alkalmas" - mondta a lapnak a toxikológus. Zacher Gábor szerint magyarországi droglaborokról sem beszélhetünk: van, hogy a hatóanyagot megrendelik Kínából, majd ebből készítenek tablettát, de ez rendszerint nem hat érdemben a piacra.

Az ellátórendszer hibái

"Ha egy függő szeretne segítséget kapni, ha változtatni akar az életén, és úgy gondolja, hogy elmenne rehabilitációra, akkor az Magyarországon megoldott" - mondta a toxikológus, ugyanakkor limitált az addiktológiai osztályoknak a száma, ahol a kábítószerfüggő betegeket a megvonás utáni első 12 napon (amikor az elvonási tünetek erősen jelentkeznek) kellő hozzáértéssel kezelik. Ennek oka, hogy az ilyen osztályok nagy része inkább az alkoholfüggőkre koncentrál, tekintve, hogy hazánkban mintegy 800 ezer alkoholista él.

A toxikológus szerint a kábítószereseket sokkal kevésbé kedvelik az emberek, aminek az lehet az oka, hogy egy alkoholista még állapota ellenére is szabálykövető tud lenni, míg a kábítószerezők sajátos életvitelt képviselnek. Zacher Gábor szerint érdemes lenne észrevenni, hogy a kábítószerfüggőkkel hasonlóan lehet foglalkozni, kommunikálni, mint az egyéb függőséggel küzdőkkel.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!