Mi az a pszichotikus epizód?

Egy új vizsgálatban arra voltak kíváncsiak a kutatók, hogy pontosan mekkora az aránya a társadalomban azoknak az embereknek, akiknek volt már érzékcsalódásuk vagy hallucinációjuk.

Ahhoz, hogy erre a kérdésre választ találjanak, a kutatók összesen 61 ezzel kapcsolatos tanulmány metaanalízisét végezték el. Az eredmények szerint az életút során átlagosan 7,2 százalék az esélye annak, hogy az ember pszichotikus állapotot éljen át. Ez az arány lényegesen magasabb, mint a pszichotikus megbetegedések (pl. skizofrénia) megjelenési aránya, ami csak 0,7 százalék.

Nem is annyira egyszerű dolog az, ha valaki hangokat hall a fejben. Vannak-e testi tünetek is? Kattintson! Korábbi vizsgálatok arra jutottak, hogy a pszichotikus epizódok előre jelzik a mentális megbetegedéseket, így például a hangulatingadozást, a szerhasználatot, a szorongást, a skizofréniát , illetve a totális pszichózist. A mostani vizsgálatban a WHO (World Health Organization; Egészségügyi Világszervezet) adatait is felhasználták, amelyek világszerte 18 ország – Észak- és Dél-Amerika, Afrika, a Közel-Kelet, Ázsia, Európa és a Csendes-óceán déli vidékének területeiről – tartalmazzák. Az adatokat az ausztrál University of Queensland kutatói összesítették.

Ebből az derült ki, hogy a megkérdezett 31261 felnőtt 5,8 százaléka nyilatkozott úgy, hogy az élete valamely pontján tapasztalt már pszichotikus epizódot. Ez a pszichotikus tapasztalat fajtái szerint úgy oszlik meg, hogy 5,2 százalék érzékcsalódást tapasztalt meg.

Az emberek 5,8 százaléka már hallucinált

A vizsgálatból az is kiderült, hogy a nők magasabb arányban élnek át pszichotikus epizódot, mint a férfiak: a nőknél az arány 6,6 százalék, míg a férfiaknál 5 százalék. Érdekes összefüggést mutat a pszichotikus epizódok megjelenésének az aránya az ország gazdasági helyzetével is: az arány a közepes jövedelmű országokban a legmagasabb (7,2 százalék), míg a magas jövedelmű országokban csak 6,8 százalék; legalacsonyabb pedig a szegény országokban (1,3 százalék).

Az új kutatás legfőbb jelentősége az, hogy az adatok alapján meg lehet állapítani azokat a rizikófaktorokat, amelyek megnövelik a pszichotikus epizódok bekövetkeztének a valószínűségét. Az adatokból az is kiderült például, hogy a nem házasok, illetve a munkanélküliek körében szignifikánsan magasabb a pszichotikus epizódok megjelenési aránya. Az is kiderült, hogy egy adott területen a migránsok kevésbé valószínű, hogy hallucinációt éljenek át, mint az őslakosok.

Forrás: www.medicalnewstoday.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Általában derült lesz az ég, de a Dunántúlon délnyugat felől növekszik a felhőzet. Nyugaton, délnyugaton előfordulhatnak erősen felhős vagy borult körzetek, időszakok, arrafelé hajnaltól kisebb csapadék is kialakulhat, néhol akár átmeneti lefagyás sem kizárt. Az ország túlnyomó részén viszont száraz marad az idő. Helyenként párássá válhat a levegő, főleg az Alföldön foltokban köd is képződhet. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!