Mentálisan beteg amerikai veteránok

Mintegy százezer visszatért amerikai katonát vizsgáltak meg, és kiderült, hogy 25 százalékuk szenved valamilyen mentális zavarban, ráadásul a betegek több mint 50 százalékának két vagy több különböző problémája is van.

Mintegy százezer visszatért amerikai katonát vizsgáltak meg, és kiderült, hogy 25 százalékuk szenved valamilyen mentális zavarban, ráadásul a betegek több mint 50 százalékának két vagy több különböző problémája is van.

A leginkább érintettek a fiatal, illetve a harcokban részt vevő katonák, náluk jóval magasabb a mentális zavarok aránya, mint a 40-es vagy idősebb korosztálynál - mutattak rá a szakemberek az Archives of Internal Medicine című szakfolyóirat március 12-i számában.

A leggyakoribb probléma a PTSD, azaz a poszttraumás stresszzavar, a háború borzalmait megélt veteránok jól ismert betegsége. Továbbá gyakori a szorongás, a depresszió, a drogfüggőség, a viselkedésbeli vagy pszichoszociális zavar.

A szakemberek megfigyelték, hogy a pszichológiai zavarok terén semmiféle eltérés nem mutatkozott nemek és etnikumok, szerint, de aszerint sem, hogy a vizsgált illető frontharcos volt, a nemzetőrség kötelékébe tartozik, vagy tartalékos.

Tanulságaként azt vonták le, hogy a pszichológiai kezelésnek elsősorban a legfiatalabb veteránokra kell irányulnia, legfőképpen a harcokat megjárt katonákra.

(MTI-Panoráma)

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!