Megvan a boltkór ellenszere?

A lakosság nyolc százaléka vásárlási függőségben szenved: kényszeresen figyeli az árleszállításokat, hogy felesleges dolgokat vegyen. Rajtuk segíthet az egyébként az Alzheimer-kór kezelésére használt gyógyszer.

Pszichiáterek arra a megfigyelésre jutottak, hogy az Alzheimer-kór kezelésére szolgáló gyógyszer segítségével a "boltkórosokat" is ki lehet gyógyítani szenvedélyükből. A mániákusan vásárlók rengeteg dolgot vásárolnak össze, melyek többségére ráadásul semmi szükségük nincsen. Eddig semmilyen kezelés nem mutatkozott hatékonynak esetükben, ám nemrégiben a szakemberek a memantin nevű gyógyszert tesztelték rajtuk, melyet Alzheimer-kórosoknál alkalmaznak, és biztató eredményeket értek el.

A klinikai kísérletek során azok a férfiak és nők, akik nyolc héten át kaptak a fenti gyógyszerből, már csupán fele annyi időt töltöttek vásárlással, és fele annyi pénzt költöttek el szükségtelen dolgokra, mint korábban, emellett csökkent az az állandó késztetésük is, hogy valamit muszáj venniük. Amint arról a minneapolisi Minnesota Egyetem pszichiátercsapata beszámolt, a tünetek enyhülése mellett semmilyen mellékhatást nem tapasztaltak a tanulmányban résztvevő 19 és 59 év közötti kísérleti alanyokon, akik függőségük miatt korábban már munkájuk és mindennapjaik során is számos problémával kerültek szembe.

A tanulmányból kiderül, hogy a felnőtt lakosság közel hat százaléka vásárlásfüggő. Heti 38 órát is eltöltenek azzal, hogy az árleszállításokat és akciókat figyelik a különböző üzletekben, ugyanakkor egyfolytában szoronganak, idegeskednek, és lelkiismeret-furdalással küzdenek szenvedélyük miatt.

A memantin nevű gyógyszer az agy glutamátrendszerét manipulálja, amelyről úgy vélik, hogy köze van a függőségek kialakulásához. Ennek révén segíti leküzdeni a vásárlási kényszert. Dr. Cecilia D'Felice klinikai pszichológus szerint ezeknél az embereknél, akik életük során hozzászoktak az állandó vásárláshoz, teljes változást kell elérni az agyban ahhoz, hogy segíteni lehessen rajtuk. Ehhez nyújtanak segítséget a gyógyszerek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!