Meglepő dolgok, amelyektől sokan félnek

A pókoktól, kígyóktól való félelem vagy a tériszony viszonylag közismert fóbiák. Ezek azonban csak a jéghegy csúcsát jelentik: elképesztően sok olyan dolog van ugyanis, amitől betegesen rettegnek egyes emberek.

Félelem a tükörképünktől

Milyen módszerekkel lehet kezelni a különböző fóbiákat? Részletek itt.

Itt van például a tafofóbia, amely azt jelenti, hogy valaki betegesen retteg attól, hogy élve eltemetik - pedig az ilyesminek viszonylag kicsi a valószínűsége. Kutatások szerint a fóbia eredete az 1700-as években fellángolt pestisjárványokhoz köthető, amikor az emberek tartottak attól, hogy az orvosok halottnak nyilvánítják őket úgy, hogy valójában még élnek. Akkoriban ettől egyesek annyira megijedtek, hogy be kellett vezetni úgynevezett biztonsági koporsókat, a holttestek eltemetésével pedig kifejezetten hosszú ideig vártak, hogy biztosan csak halott emberek kerüljenek a sírokba.

Vannak, akik rettegnek attól, hogy telefon nélkül maradnak
Vannak, akik rettegnek attól, hogy telefon nélkül maradnak

Az eisoptrofóbia a tükröktől, pontosabban a saját tükörképünktől való félelmet jelenti. Ez egyes emberek számára olyan mértékű szégyenérzetet, illetve stresszt okoz, hogy egy 2014-es esettanulmány szerint akár még depresszióhoz is vezethet. Az ombrofóbiások az esőtől rettegnek. A természeti környezettel kapcsolatos fóbiákból egyébként is létezik bőven: a lilapszofóbia a hurrikánoktól, a chionofóbia a hótól, a cryofóbia a hidegtől, az ancarofóbia pedig a széltől való beteges rettegést foglalja magában. Az ezekkel a fóbiákkal élők általában valami olyan oktatást kaptak, amely mélyebb belátást enged az időjárási tényezők működésébe annál, mint amennyit egy átlagember tud, emiatt az érintettek jobban értik a természeti jelenségekkel kapcsolatos veszélyeket is.

Mi lesz velünk telefon nélkül?

A phonofóbiások rettegése egy malajziai kutatás szerint a hétköznapi hangokhoz kapcsolódik. Ezek az emberek olyan zajoktól is rettegni kezdenek, mint az ajtócsapódás vagy a hangos beszéd, annak ellenére, hogy ezek nem okoznak fizikai fájdalmat és nem jelentenek valós fenyegetést. Esetükben gyakran kapcsolódik a fóbia a "hyperacusis" nevű kórképhez, amely a bizonyos hangokra adott abnormális reakciókat jelenti. Ezt az agy zajfeldolgozásért felelős területének működési zavara okozza.

A numerofóbok a számoktól rettegnek, a matematika, a számolás tölti el őket félelemmel. Ez például olyankor különösen veszélyes, ha egy orvos szenved ilyesmiben, mivel kerüli a számokat, statisztikákat tartalmazó esettanulmányokat. Az aerofóbiások a légmozgásoktól rettegnek, legyen az viharos szél vagy enyhe szellő. Egy 2008-as kutatás szerint ez egyébként bizonyos esetekben a veszettség tünete is lehet. A nomofóbia pedig egy tipikus modernkori jelenség: az ebben szenvedők attól rettegnek, hogy elhagyják a mobiltelefonjukat vagy hogy olyan helyre kerülnek, ahol nincs térerő, tehát gyakorlatilag folyamatos félelemben élnek amiatt, hogy egyszer csak nem fog működni a mobiljuk.

Forrás: prevention.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Délelőtt változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, csapadék nélkül. Délután északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, több helyen fordulhat elő kis mennyiségű időszakos eső, zápor, nyugaton zivatar sem kizárt. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!