Valamilyen jelentős veszteséget, általában egy szeretett személy halálát követően átélt gyötrelem - röviden így írja le a gyászt az Amerikai Pszichológiai Társaság. Egy teljesen természetes érzelmi reakcióról beszélhetünk, amelyet élete során mindenki megtapasztal, és amely így egyszerre univerzális, de közben egyedi és személyes is abban a tekintetben, hogy nincs két egyforma gyászfolyamat. Más-más módon és ideig zajlik, amíg feldolgozzuk veszteségeinket, hogy végül a megváltozott körülményekhez alkalmazkodva is képesek legyünk folytatni életünket. Az addig vezető utat pedig gyásztünetek rendkívül széles skálája kövezheti ki: gyötrő bánattól az étvágytalanságon és kimerültségen át az álmatlanságig, sőt, akár öngyilkossági gondolatokig megannyi különböző panasz sújthatja a nagy veszteséget átélt gyászolót.
Nem csupán a gyászt jellemezhetjük ugyanakkor az említett tünetekkel, hiszen azok a depresszió, azaz a major depresszív zavar esetében is relevánsak. Ezzel együtt érdemes leszögezni, hogy aki gyászol, nem szükségszerűen depressziós. A gyász és a depresszió sokféleképpen összefonódhat egymással, a kettő közötti összefüggések igen sokrétűek, mégiscsak két különálló állapotról van azonban szó. És amíg a gyász természetes reakció, addig a major depresszióra klinikai értelemben vett betegségként tekinthetünk, amely éppúgy magában hordozza súlyos szövődmények kockázatát, mint akár egy fizikai megbetegedés, például a magas vérnyomás vagy a cukorbetegség. Fontos tehát megkülönböztetni a kettőt – lássuk, hogyan.
Miben más a gyász, mint a depresszió?
A legalapvetőbb eltérést a negatív érzelmek forrásában érdemes keresni. Ugye a gyászfolyamat mindig valamilyen veszteségből indul ki. Ez lehet egy szerettünk halála, de akár egy jelentőségteljes személyes kapcsolat – például egy házasság – megszakadása, egy munkahely elvesztése, esetleg egy lesújtó betegségdiagnózis egyaránt. A gyászoló nehezen tudja magát függetleníteni ettől a veszteségtől, a gondolatai folyamatosan akörül forognak, főként akkor, amikor még friss a trauma. Ezzel együtt a gyász hullámzó természetű: vannak rosszabb és jobb időszakok a gyászfeldolgozás folyamatában. Az idő előrehaladtával egyre inkább képessé válunk az örömteli dolgok élvezetére, az emberi érzelmek teljes skálájának megélésére. Időről időre a keserű érzelmek újra fellángolhatnak, például születésnapok, évfordulók, ünnepek alkalmával, de hosszú távon mind enyhébb formában.
Ezzel szemben a depresszió nem feltétlenül köthető egy jól körülhatárolható kiváltó okhoz, veszteséghez, és a depressziós beteg gondolatait is elsősorban saját maga, a saját helyzete köti le. Emellett a depresszió sokkal áthatóbb, egyenletesebb, nem olyan hullámzó természetű, mint a gyász. Az érintettek nem tudnak őszinte örömöket megélni, illetve érzelmi világuk megreked egy mélyponton. Kerülik a társaságot, értéktelennek, jelentéktelennek érzik magukat, és folyamatosan általános jellegű bűntudat gyötri őket. Major depresszív zavar esetén nem ritkák a szuicid gondolatok sem, amelyek éppen a betegek leromlott önértékeléséből erednek, valamint abból, hogy nem tudnak megküzdeni az állandó emocionális fájdalommal. Ezzel szemben a gyászolók önbecsülése jellemzően nem csökken, és bűntudat is többnyire csupán a veszteségükkel kapcsolatosan támadhat bennük. Ami pedig a gyászhoz köthető esetleges öngyilkossági gondolatokat illeti, azok is elsősorban az elhunyt hozzátartózóval való újbóli találkozás iránti vágyból táplálkoznak.
A major depresszív zavar úgynevezett epizódokban jelentkezik, amelyek legalább két hétig – de sokszor hónapokig – tartó tünetes időszakot foglalnak magukban. Előfordul, hogy egy beteg mindössze egyetlen epizódon esik át élete folyamán, de jellemzőbb, hogy megfelelő kezelés hiányában újabb és újabb epizódok követik egymást. A gyászfeldolgozás folyamata általában a veszteséget követő nagyjából egy éven belül lezajlik, pontosabban ennyi idő elég, hogy az érintettek megtalálják, miként tudják ismét megfelelően élni az életüket. Amennyiben viszont a gyász miatti érzelmek egy év elteltével sem veszítenek intenzitásukból, úgy komplikált gyászról lehet szó, amelyet az Amerikai Pszichiátriai Társaság különálló mentális zavarként tart számon diagnosztikus kézikönyvében (DSM-5), és amelyről korábbi cikkünkben bővebben írtunk.
Hogyan segíthet a szakember?
A DSM kapcsán érdemes megemlíteni, hogy a korábbi kiadások alapján a depresszió diagnózisát nem lehetett felállítani abban az esetben, ha az érintett a közelmúltban elvesztette egy szeretettét. Az ötödik kiadásba ez a kritérium már nem került be, magyarán a DSM-5 már nem zárja ki, hogy gyász és depresszió fennállhat egyidejűleg. Mi több, az emberi érzelmek rendszere sokkal komplexebb annál, mint ahogy azt egy-egy egyszerű fogalommeghatározás sugallná. Ekképpen pedig egy veszteség okozta trauma is lehet – bármely más stresszes életeseményhez hasonlóan – egy depressziós epizód kialakulásának melegágya, míg a depresszió megnehezítheti, elnyújthatja a gyászfeldolgozást.
Általában véve elmondható tehát, hogy amennyiben azt érezzük, negatív érzelmeink túlnőnek rajtunk, illetve akadályként tornyosulnak normál életvitelünk előtt, úgy kérjük szakember segítségét. A depresszió az egyik leghatékonyabban kezelhető mentális zavar: az Amerikai Pszichiátriai Társaság felmérései szerint átlagosan a betegek 80-90 százaléka reagál jól a kezelésre, de szinte mindegyikük állapotában elérhető valamilyen mértékű javulás. A betegség elsődleges kezelési eszköze a gyógyszeres terápia és a pszichoterápia. Emellett mind a depresszió leküzdésében, mind a gyászfeldolgozásban nagy segítséget nyújthat, ha találunk egy olyan támogatócsoportot, ahol hasonló helyzetben lévő emberekkel oszthatjuk meg érzelmeinket, tapasztalatainkat.
